Megújulhat a polip pihenő, újraburkolják a hullámmedencét a Gyulai Várfürdőben

2026.09.02.

Eddig két százalékkal marad el a látogatószám a tavalyi évhez képest a Gyulai Várfürdőben.



Kun Miklós kiemelte, a nyári hónapokban a számok tekintetében minden idők legrosszabb júniusán vannak túl, melyet egy viszonylag gyenge július követett. Az augusztus viszont mindent pótolt.

Tavaly hat olyan nap volt, amikor 6000 fő felett volt a látogatószám a Gyulai Várfürdőben. Idén nyáron csak négy olyan nap volt, amikor meghaladták az 5500 főt. Kun Miklós kiemelte, a vendégforgalom szinte teljes mértékben az augusztusi hónapra koncentrálódott. A jó időnek köszönhetően a hétvégéhez hasonló adatok születtek a máskor gyengébb keddi, szerdai és a csütörtöki napokon is. Gyula továbbra is kiemelt desztináció – fogalmazott az ügyvezető igazgató. A vendégkör átalakult, legtöbben szállodákban szállnak meg, így rövidebb ideig tartózkodnak a városban.

Mint minden évben szeptember, október és november a nagyobb felújítási, karbantartási időszak a várfürdő életében. A legjelentősebb projekt a Lovarda és a polipmedence megújulását követően a polip pihenő rekonstrukciója lesz.

Szeptember 7-étől, leállítják, majd téliesítik az összes vízforgatott kültéri medencét. Ez a versenyuszodát nem fogja érinteni. Kun Miklós kiemelte, bízik benne, hogy szeptemberben még jó idő lesz, így az 50 méteres uszoda sátorépítését majd csak októberre tervezik.


Forrás: gyulatelevizio.hu