Megvolt a duma és a színház is a poéngyárosok közös gyulai estjén

2014.10.15.

A két "nagydumás" előadásán színültig telt az Erkel Ferenc Művelődési Központ színházterme.

 

 

A Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. jóvoltából október 10-én újabb stand-up comedy előadáson tornáztathattuk nevetőizmainkat. Az est vendégei ezúttal Kőhalmi Zoltán és Kovács András Péter „nagydumás” nevettetők voltak. A két poéngyáros minden tőle telhetőt elkövetett azért, hogy a művelődési ház színháztermében összegyűlt közönség egyetlen tagja se mehessen haza „rekeszizomláz” vagy „arcra fagyott mosoly” nélkül. A kihívás nagy volt, ugyanis a nézőtéren több mint 500 néző kísérte figyelemmel a két ismert humoristát.

 

 

dumaszinhaz-gyulan-01.jpg

 

 

Elsőként Kovács András Péter, más néven KAP lépett a színpadra. A jogon végzett és korábban egyetemi tanárként dolgozott humorista egy szempillantás alatt bedumálta magát a közönség kegyeibe. Jóllehet ezt korábbi televíziós és rádiókabarés szereplései is megkönnyítették. KAP – szokásához híven – nem csupán szavaival, de arc és testjátékával, gesztusaival és mozdulataival is nevettetett minket. Produkciójával kifogástalanul tett eleget a Dumaszínház szó valódi jelentésének, hiszen megvolt a duma és a színház is.

 

Kőhalmi Zoltán valahogy mindig is másként közelítette meg a stand-up comedy műfaját, és ezt ezúttal sem tette másként. Ez leginkább annak tudható be, hogy az építészmérnöki karon végzett kacagtató szerzőként került be a szakmába, és jó ideig csupán háttéremberként vett részt a szórakoztatásban. Kőhalmi elsősorban poénjaival „gyilkolt” és néhány kellék segítségével színesítette „kevésbé mozgékony” előadását. Kőhalmi személyessé tett produkciójának szinte minden egyes szava – és képkockája – felhőtlen kacagást váltott ki a nézőközönségből.

 

 

dumaszinhaz-gyulan-02.jpg

 

 

Az est végén a két poéngyáros – a dumaszínházas előadások hagyományaihoz hűen – egy ajándékkönyvet sorsolt ki a nézők között. Kőhalmi Zoltán – furfangos ötlet által vezérelve, miszerint díszlet híján, színházhoz nem méltó módon utánuk sosem kell elpakolni vagy takarítani – a kitöltött cetliket a levegőbe bocsátotta, Kovács András Péter pedig gyorsan megragadott egyet a szálló papírosok közül. A színpadot több száz cédula borította, a KAP kezében maradt egyetlen papíroson pedig a szerencsés nyertes, Abonyi Marcell neve szerepelt.

 

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu

 

A visitgyula ajánlatai