hu-ro-en

Minden az adventről szólt a gyulai várban

2014.12.08.

A múzeum látogatói kemencében sült mézeskalácsot kóstolhattak

 

 

 

Adventi programokkal kedveskedett a vármúzeum látogatóinak a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. A vár kemencéjében mézeskalácsot sütöttek, a gyerekek ajándékokat készíthettek a múzeumpedagógiai teremben kialakított alkotóházban, míg a felnőtteket a helyi, román nemzetiség ünnepi szokásait bemutató előadással és jelmezes tárlatvezetéssel várták.

 

 

gyulai-var-advent-3.jpg

 

 

Lapunknak Illikné Kukla Ildikó szervező elmondta: a legtöbben a délelőtti órákban váltottak jegyet a várba. A cég munkatársa hozzátette: a november 29-e és december 20-a között, szombatonként megrendezett programsorozat célja, hogy a látogatók számára színesebbé tegyék a múzeumban eltöltött időt. A szervezőtől azt is megtudtuk, az eddigi rendezvényeken a Gyulán élő nemzetiségek adventi népszokásait bemutató előadásokat tartottak, később pedig a reneszánsz ünnepeket és a vár építtetőjének életútját ismerhetik meg az érdeklődők.

 

 

gyulai-var-advent-2.jpg

 

 

Mike Krisztina férjével és óvodáskorú gyermekével érkezett a várba. Bár a pásztói család a programok nagy részéről lemaradt, a kiállítótermeket sikerült végigjárniuk. Kisfiuk, Zsombor a kézműveskedést is kipróbálta, karácsonyi üdvözlőlapot készített meglepetésként. Mint mesélte, a múzeumban a kardok tetszettek neki a legjobban.

 

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu