hu-ro-en

Nagy csata várható a terepralisok Monte-Carlójában

2016.06.02.

Népes mezőnnyel érkezik a nemzetközi terepralis armada a Viharsarokba, ahol június 3-5-én, péntektől vasárnapig az V. Gyulai Várfürdő Kupán csatáznak majd egymással az autós és kamionos egységek. A térség a szokásos vendégszeretettel várja a magyar bajnokságért és a Közép-európai Zóna Bajnokságért harcoló versenyzőket.

 

 

 

Az összecsapás pénteken 16 órakor veszi kezdetét a szuperspeciál szakasszal, amelyet  gyulai felségterületen jelöltek ki a szervezők, majd szombaton és vasárnap is négy-négy szelektív szakaszt kell teljesítenie a 635 kilométer össztávú futam résztvevőinek. A verseny központi helyszíne a hagyományoknak megfelelően a gyulai Vértanúk útja lesz, míg az útvonal érinti a környező településeket, Sarkadot, Sarkadkeresztúrt, Dobozt, Tarhost és Kötegyánt is.

 

 

V-gyulai-varfurdo-kupa-2016-terepraly-01.png

 

 

- Gyula Város Önkormányzata a kezdetektől fogva támogatja a tereprali versenyek megrendezését, örömünkre szolgál, hogy a Várfürdő Kupa a szezon egyik ismert és elismert versenyévé nőtte ki magát az évek során. A Várfürdő Kupa újabb színes programmal erősíti városunk turisztikai vonzerejét, a Vértanúk útján található szervizpark pedig igazi, csak Gyulára jellemző különlegesség. Szálláskínálatunk és állandó turisztikai attrakcióink, mint például a Gyulai Várfürdő, a vár vagy a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, a város épített és természeti környezete ideális helyszínt biztosítanak a verseny okán Gyulára látogató vendégeknek. Idén is szeretettel várjuk a versenyzőket és a motorsportok rajongóit Gyulán, a történelmi fürdővárosban! – fogalmazott Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere.

 

Az V. Gyulai Várfürdő Kupa előzetes nevezési listája rendkívüli izgalmakat ígér a hétvégére: a futamot a magyar bajnokságban a harmadik, míg a Közép-európai Zóna Bajnokságban pedig a negyedik fordulóként bonyolítják, a plusz pikantériát pedig az adja, hogy az első két magyarországi futamot külföldi egységek uralták.

 

 

 

rallye-01.jpg

 

 

 

A bugaci évadnyitón a Marcin Lukaszewski, Magdalena Duhanik-Persson lengyel páros diadalmaskodott BMW-jével, míg a bábolnai folytatásban egy cseh-lengyel vegyespáros, Miroslav Zapletal és Bartosz Momot győzött a pilóta által vezetett műhely legújabb Hummer-műremekével. Mindkét egység rajthoz áll a hétvégén, ráadásul elszántságukat fokozza, hogy nem csak a közép-európai bajnoki címet szeretnék elhódítani, hanem – a magyarok orra elől – a magyar titulust is elorroznák az idény végén. Zapletal már nyert Gyulán (legutóbb 2014-ben bizonyult a legjobbnak itt), Lukaszewski még nem, így garantált a parázs csata a két egység között.

 

Hummerekből egyébként nem lesz hiány, ugyanis ezzel a típussal indul a cseh Tomas Ourednicek és Pavel Vaculik párosa, valamint a lengyel Pjotr Bialkowski, Artur Kolodziej egység is, akik szintén dobogós reményekkel érkeznek Gyulára.  A hazai versenyzők bizonyosan mindent megtesznek majd azért, hogy megvédjék a mundér becsületét: a dobogóhoz eddig a Korda Erik, Csató Attila páros járt a legközelebb, a HRX-Forddal versenyző tandem a szezonnyitót a 4. helyen zárta, Bábolnán viszont messze alulmúlták még a saját előzetes várakozásaikat is, így ezúttal extra bizonyítási vágytól fűtve sorakoznak majd fel a rajthoz.

 

Lónyai Pál másodszor versenyez vadonatúj, saját építésű Porsche Macanjával és kiemelt figyelmet érdemel a 2013-as év abszolút magyar bajnoka, Fodor Imre is, aki mindig látványos, szélvészgyors autózást mutat be a Ford Ranger Dakarral.  A legutóbbi forduló a győri pilóta számára sem úgy alakult, ahogyan szerette volna, ezért biztosan felfokozott harci kedvvel vág majd neki a távnak.

 

 

tereprallye-kepes-ajanlo-01.jpg

 

 

Az már most biztos, hogy a tavalyi futammal ellentétben most nem egy tűzpiros BMW X6-os robog majd a mezőny élén. A viadal 2015-ös győztese, Fazekas Károly ott lesz ugyan a mezőnyben, de már nem a sokat dédelgetett kedvenc járgányával: a pilóta a harmadik bajnoki címe után kamionra nyergelt át, megvásárolta a Qualisport által épített és sivatagban pallérozott Scania Qualisport V8-ast, így idén már ezzel láthatjuk a hazai pályákon is. Az V. Gyulai Várfürdő Kupán két monstrum meccsel majd egymással: a másik kamiont, az Opel Dakar Team MAN-jét két helyi terepralis menő, Vörös Ferenc és Boros László viszi csatába, akik hazai terepen mindent megtesznek majd a jó szereplés érdekében.

 

A közel 20 versenyző egység pénteken a Vértanúk útján felállított szervizparkból vág majd neki a távnak és vasárnap, 17 óra 30 perctől ott tartják majd a díjkiosztó ceremóniát is. Az érdeklődőknek érdemes figyelnie az V. Gyulai Várfürdő Kupa hivatalos Facebook oldalát (facebook.com/VarfurdoKupa), valamint a tereprali-bajnokság hivatalos weboldalát, a terep-rallye.hu-t is, ahol napról napra egyre több információ érhető el az eseménnyel kapcsolatban.

 

 

Versenykiírás, nézői pontok, bővebb információ >