hu-ro-en

Nagylemezt és videoklipet készített a gyulai tagokat is számláló Kenton zenekar

2014.10.23.

A Fekete égbolt című lemez címadó dalából készült a klip, amelyet Gyulán forgatott a banda.

 

 

A Kenton zenekar a közelmúltban lemezt, majd egy videoklipet készített. A 2009-ben alakult, dallamos metálzenét játszó csapat tavalyelőtt tagcseréken ment keresztül, és plusz zenészekkel is bővült. Igazi Békés megyei formáció: két gyulai, egy békéscsabai, két sarkadi és egy sarkadkeresztúri tagot is számlál. Kóra János (ének), Szabó Milán (dob), Varga László (basszusgitár), Vicze Viktor (szólógitár), Csige Imre (ritmusgitár) és Szabó Bence (billentyűs hangszerek) most a Fekete égbolt című lemezzel jelentkezik.

 

 

kenton-zenekar-gyula-01.jpg

 

 

A Gyulai Hírlapnak Vicze Viktor, az együttes gitárosa, alapítója és egyben dalszerzője elmondta, a nyolc számot tartalmazó album címadó dala élete első szerzeménye. Ebből készült a videoklip is, amelyet több gyulai helyszínen, többek között Remetén és Göndöcs-kertben forgattak.

 

- Az új lemezt már több környékbeli rádióban játsszák, hallható már a Csaba rádióban, a szintén békéscsabai Mi rádiónkban és a békési Torony Rádióban is. Ezen kívül a megyében már több helyen bemutattuk élőben is zenénket, Gyulán még nem volt lehetőségünk játszani. Koncertjeinken a saját dalok mellett régi és újabb rockslágereket is előadunk – mondta a Gyulai Hírlapnak Vicze Viktor.

 

 

 


A zenekarról több információt is megtudhatnak a www.kenton.hu oldalon.
Forrás: www.gyulaihirlap.hu