hu-ro-en

Nem csak az ősz, a programok is színesek lesznek Gyulán

2025.10.02.

Az őszi hónapokban változatos, sokszínű és minden korosztályt megszólító programkínálattal várja a közönséget az Erkel Ferenc Művelődési Központ.

A 3Témában Repisky Dániel ügyvezető többek között a következő hónapok eseményeiről és az intézményben működő közösségekről beszélt.



Minden igényre és korosztályra igyekeztek gondolni az őszi programkínálatban, fogalmazott Repisky Dániel ügyvezető a 3Témában. Lesznek stand-up comedy előadások, október 14-én Lakatos László, november 27-én pedig Mogács Dániel önálló estje várja a humor kedvelőit. A színházi programok sorát október 15-én, a Pesti Művész Színház egy sokat sejtető című vígjátéka nyitja. A Szemenszedett igazság, avagy hazudni tudni kell, kétfelvonásos darab rengeteg helyzetkomikumot tár a nézők elé Fogarassy Bernadett és Egyházi Géza főszereplésével. November közepén Csányi Sándor tér vissza a Hogyan értsük félre a nőket? című vígjátékkal. Repisky Dániel kiemelte, a műfaji sokszínűség is az egyik kiemelt törekvésük, így a szórakoztatás mellett elgondolkodtató programokat is műsorra tűztek.

A fiatalabb korosztályt is sok érdekes programmal várják ősszel, fogalmazott az ügyvezető. Kezdésként október 8-án a Mandala Dalszínház előadásában Lázár Ervin, a Négyszögletű kerek erdő zenés mesejátékával. Az érdeklődés leszűrhető abból, hogy aznap ezeregyszáz diákot várnak a három előadásra. Az ifjúság egy rockmusicalt is láthat novemberben és ebben az évben visszatérnek a Filharmónia Magyarország Kft szervezésében a zeneóra ifjúsági bérletes előadásai, A tavaly télen elindított élőzenei klubélet szintén folytatódik a Gyulakultklub programsorozatában, decemberig négy zenei est várja a közönséget. Repisky Dániel hangsúlyozta, bíznak abban, hogy a gyulai minőségi zenekedvelők körében egyre inkább elterjed a klub híre és többen kapcsolódnak be a helyben kínálkozó lehetőségekbe.

A művelődési központban folyó közösségi életről is szó esett a műsorban, Repisky Dániel kiemelte, a tavalyi huszonkilencről harmincnégyre bővült az intézménybe hazajárók csoportja.


Forrás: gyulatelevizio.hu