Németh Alajos, aki a Bikinivel "Isten kinyújtott karját" adta a gyulai közönségnek

2014.08.19.

A Bikini több mint harminc éve minden városban és faluban megfordul - határon innen és túl -, hogy koncertjeivel szórakoztatva és gondolkodtatva nyissa fel közönsége szemét, erőt adva a mindennapokhoz. Örök értékekről szóló közérzeti dalaik folyamatosan megújulnak, mégis mindig azonnal beazonosíthatók, így tartalmuk éppúgy, mint hangzásuk, mindig aktuális és modern. Az együttes motorja, az alapító, menedzser, hangszerelő és egyben basszusgitáros Németh Alajos, akivel a gyulai koncert előtt beszélgettünk.

 

 

– Öt ember játszik a színpadon, azt az öt embert lehetetlen minden héten egy új programra dresszírozni, még egy színháznak is meg van egy adott évre a programja, amin nem változtat. Így a Bikini is új, de mindenhol azonos műsorral indult az idei országos turnéra, mivel egy rockzenekar elsődleges feladata a szórakoztatás, hogy a mindenki által ismert dalait játssza.

 

– De a Bikini köztudottan betölt egyfajta tanítói szerepet is, hisz a dalok nem csak szórakoztatók, hanem iránymutatók is.

– Ez lenne a cél, de a megoldás sajnos nem mindig ez, mert szórakoztatni kell, hogy az emberek ne menjenek ki a büfébe, hanem hallgassák meg azt, amitől számukra a Bikini az, ami. Aki azért jön ki a koncertre, hogy közben sört igyon és kolbászt egyen, az a régi dalokat várja, és nem azt akarja meghallgatni, hogy „Uramisten, mibe keveredtél velünk” (Már semmit sem érzek című dal), mert nem azt várja.

 

– De a régi dalok sem úgynevezett „kolbászevősek”.

– A „Részegen ki visz majd haza” sokszor bulizós dalként jön le a színpadról, pedig valójában arról szól, hogy úgy élek, hogy majdnem belehalok. Vannak dalok, ahol egész versszakot lehetne elénekeltetni a közönséggel, de ebből csak ez az egy sor megy, mondjuk az nagyon. Nem szabad fölülértékelni a dolgokat, én azt mondom, hogy kell egy zenekarba népművelő habitus, de a szórakoztatás is mindenféleképp fontos.

 

 

 

nemeth-alajos-bikini-gyula-01.jpg

 

 

 

– A valódi üzenet közvetítése pedig megmarad a hanghordozókon?

– Meg a szívekben. Mert a honlapunkra írt leveleket olvasva azt tapasztalom, hogy a Bikini nagyon sok nehéz helyzetből emelte ki a rajongók jelentős részét, és tényleg van egy ilyen jellegű életmentő szerepe, nem beszélve Temesvárról, ahol 1990-ben emberek ezrei sírták végig a koncertünket. Tehát van ennek egy ilyen rezgése is, de nem kell mindig ezt az üzenetet erőltetni, mert nem szabad mindig gondolkodtatni. Attól egy koncerten elfáradnak, és 10 perc múlva már senki sem akar gondolkodni, csak szórakozni.

 

– A 2011-es „Elmúlt illúziók” című lemez mégis a gondolkodó hallgatóságra épít abban, hogy miután már nem lehet az illúziókba kapaszkodni, végső megoldást csak az emberi összefogás és a szeretet nyújthat.

– Nekünk nem azon kell gondolkodnunk, hogy tanítsunk-e vagy inkább csak kiszolgáljuk az igényeket. Egy művésznek - ha ezt művészetnek veszed - az a dolga, hogy úgy énekelje meg a valóságot, ahogy ő látja. Az persze mindig más lesz, mint az abszolút valóság, de meg kell énekelnie, és ezt az emberek nagy része vagy elhiszi, vagy nem. Aki a sikert csak a régi, bevált dalokra redukálja, annak nincs jövője. A 21. században nagyon sok mindenről kell énekelni, mert egy világösszeomlás és egy újraépítés előtt állunk. Az újraépítés még várat magára, de ahhoz, hogy ezt megtehessük, a réginek előbb meg kell szűnnie. Az újraépítéshez le kell rombolni a régi falakat, ami nagyon nehéz feladat, mert mindenki görcsösen ragaszkodik a megszokott dolgaihoz. Ezt pedig egy színpadról marha nehéz megtenni. Azért kell mindenféleképpen a szeretetet üzenni, meg azt, hogy érdemes lesz új világot építeni, mert a végső konklúzió jó lesz majd, és remélem, hogy még csinálhatunk új lemezeket, ahol elhangozhat majd ez az összegzés. De nem is ez a fontos, hanem az, hogy az emberek emelkedett hangulatban menjenek haza a koncertről, és azt érezzék, hogy tényleg jó élni. De ezt ma még nehéz így kimondani.

 

– Még mindig az lenne?

– Megmondom, hogy miért. Azt azért ismerjük be, hogy Európának ez a része még mindig rabszolga, és a szeretett nyugat - ami után pincsikutya módjára szaladunk - kihasznál minket, mert az innen kivándorlókat negyed árért dolgoztatja, ugyanolyan színvonalon. De erről nem énekelhetsz egy színpadon, mert a színpad nem erre való. Képzeld el egy cirkuszban, ahol a bohóc végig sír és végig azt mondja, hogy „de nehéz”. A bohócnak az a dolga, hogy bukfencezzen, hogy ezt a nehéz helyzetet túlélje az, aki egynegyedért dolgozik külföldön. Tehát valahogy úgy kell ezt az egészet megfogalmazni, hogy mondj is valamit meg ne is, és ezt nehéz megoldani, hogy szórakoztass is, meg taníts is egyszerre.

 

– Mikor vált tudatossá az, hogy ezt az emberi- és közlési minőséget a Bikini felvállalja?

– Már az első pillanatban. Nagy Feróval is mindig mást akartunk mondani, igaz, akkor még nehezebb volt, mert verés járt érte, és a mondanivalók szövegét le kellett szűkíteni. Ma már ezeket el lehet mondani. De ebből az egészből tudod mi a legnehezebb? Hogy ha nem vagy ellenzék, marha nehéz jó meg nagy dolgokat mondani. Mert a világ nagy dolgai mindig ellenzékből születtek. Amikor megvertek meg derékba törtek, megaláztak és visszafojtottak, akkor lehetett a nagy dolgokat elmondani. Hogyha nagyjából minden oké, akkor hogy döntöd el, hogy melyik zászló alá állj be, ki mellett állj ki és kiért kiálts?

 

– Azért menet közben - gondolom - számtalan olyan pont is megmutatkozott, amikor bármilyen irányba lehetett volna billenni. Mitől maradt meg mégis a Bikini végig ezen az úton?

– Nagyon jó, hogy ezt észrevetted, mert tényleg nem kell másfelé billenni. Az embernek legyen egy hite, és azt a hitet szolgálja, és ez a hit semmi más, mint az emberség. És ennek az egyetlen igazi mozgatórugója, hogy ezt az agyonalázott, szétszaggatott országot egybeénekeljük. Ez volt az egésznek az indulópontja 1982-ben, és ezt követem a mai napig. Ez most már összekovácsolódott, mert már schengeni határ választ el Romániától, és átölelhetjük egymást anélkül, hogy egy olyan határon kelljen átmenni, ahol egykor levetkőztettek és megaláztak. Tehát a dolgok, amikért küzdöttünk, nagyjából megoldódni látszódtak, de attól még nem lesz gyengébb az ige, és nem lesz gyengébb a Bikini üzenete, hogy megoldottuk és megvalósult a Bikini karmaküldetése. Mert ez volt a karmája, hogy egybeénekelje az embereket. Egy hiányzik még: az autonómia. Ha az meglesz északon, keleten és délen, akkor azt mondom, hogy megérte zenélni.

 

– Amikor ’92-ben az „Izzik a tavaszi délután” album megjelenése után megállt a zenekar, az egyik oka épp az volt, hogy akkoriban az emberek elzárkóztak a múltjuk elől, és nem azonosultak ezekkel a gondolatokkal. Mitől lett újra közlendő, és miből lehetett tudni, hogy erre újra lesz rezonálás?

– Az is oka volt a megállásnak, hogy ki kellett fújni az előző jó néhány évet, mert évi 200 előadással óriási vágtában voltunk.

 

– Persze, hiszen ha az ember kiad, nem tud töltekezni.

– Köszönöm szépen, ez így van. Kellett az input, igen.

 

– De amikor megállt a zenekar, meg volt beszélve a folytatás?

– Nem, én a gitáromat is elajándékoztam egy kezdő zenekar basszusgitárosának, aki nálam, a stúdióban vette fel a lemezét, annyira nem akartam zenélni, mert úgy gondoltam, hogy megcsináltuk, megtörtént a rendszerváltás, mi kellhet ennél több?

 

– Küldetés teljesítve.

– Így van. Van útleveled, mehetsz bármerre, és végül is, amit akarsz, azt meg tudod oldani. De közben jöttek vissza a régi szindrómák és az ember azt vette észre, hogy újra fullad. S ha újra fullad, akkor újra ordítani kell. Így aztán újra összeálltunk és megint elkezdtük megfogalmazni a gondolatokat, sokkal magasabb színvonalon, sokkal izgalmasabban, és már nem csak a közönség, hanem a szakma is visszaigazolt, mert jónéhány díjat elnyertünk annál komolyabb helyekről, mint annak idején szokás volt a Rádiótól és a Hanglemezgyártó Vállalattól. A stúdiózással is sok új barátra tettem szert, Jantyik Zsolt a PG csoportból, Katona Laci az Akelából, csupa egyszerű közember, akik csodálatos dolgokat alkotnak, és az én életembe is beépültek. Fiatalok, persze másképp fogalmazzák meg, de ők is úgy gondolják, és ettől ez egy család lett, ami a mai napig működik.

 

– A közönség viszonyulása is más ma, mint 10 vagy 20 éve?

– Á! Elképesztő, hogy 20-22 éves fiatalok ugrálnak, éneklik a dalokat, és pontosan tudják, hogy miről szólnak. Semmi se változott, mert mindig van fül, ami meghallja. Vannak olyan fülek is, akik mást akarnak hallani, ők nem a mi koncertjeinkre járnak, de akárhogy is van, attól nekünk nem szabad meghasonulni. Nekünk az igazságról kell énekelni, az igazság pedig az, hogy mindenki legyen boldog. Nincs más út és nincs más cél. Ebben az országban - ami valaha egy csodálatos nemzet volt - ezt nem tudjuk, mert összetört. Ma itt nem oktatás van, hanem csak mellébeszélés. Ezért nekünk úgy kell kiáltani a színpadról, hogy az emberekben legyen valami szomjúság, amitől utánamennek az igazságnak, és kiderítik, mi a jó. És keresik is az emberek. Érdekes, hogy mennyien jönnek vissza hozzánk a nagyon régi arcok közül, akik megtértek vagy más égi szellemeket szolgáltak, de visszajönnek és azt mondják, hogy ez valami mást ad, mint amit a hittanórákon tanultak a templomban, mert úgy érzik, hogy ezek a dalok fölszabadítják őket, és ez kell nekik, még mindig.

 

– A zene amúgy is hatalmas úr, hisz egyszerre hat minden érzékszervre.

– Meg általában a művészet, mert ugyanúgy a költészet, mint a zene, mindkettőről azt mondják, hogy Isten kinyújtott karja. Amikor írok egy dalt, ezerszer sírom el magam, és föl kell állni, abbahagyni a munkát, mert nem bírom folytatni, csak azt érzem, hogy beleköltözött az alkotó szellem, a valódi tartalom, és hogy ebből lesz valami, ami nagyon jó. Mi azért vagyunk, hogy örömet adjunk az embereknek, ne bánatot, mert bánatból épp elég van a Földön. A dalainkat is megpróbáljuk úgy interpretálni, hogy az ember rájöjjön: jó élni, és ennek lehet örülni. Mert csoda dolog fölnevelni egy gyereket, egyben tartani a családot, és ahhoz, hogy ezekkel az áldott jó gyerekekkel egy tényleg jó nemzetet építsünk, meg kell fognunk egymás kezét.

 

 

Névjegy:


Németh Alajos (Lojzi) a Bikini együttes alapítója, basszusgitárosa, zeneszerzője, producere. Zeneszerző, dalszövegíró, hangmérnök, producer. Jazz tanszakon tanult, basszusgitáron, nagybőgőn, hegedűn és szintetizátoron játszik.

Az Interbrass (1974-75), a Mini (1975-79) és a Dinamit után (1979-1982) a Bikini együttest 1982-ben hozta létre Nagy Feróval, akit 1985-ben D. Nagy Lajos énekes váltott. A ma már több mint három évtizedes fennállású zenekar mindig a jelen közhangulatát tükrözte vissza dalaival, ezért a ’80-as években különösen népszerű koncertzenekar volt. Legemlékezetesebb fellépésük közvetlenül a romániai forradalom után, Temesváron volt. A sikerek ellenére 1992-1997 között szünetet tartottak, majd újjáalakulva - megtartva örökös frissességüket – máig töretlen lendülettel játsszák dalaikat, valamennyi korosztály örömére.

Németh Alajos a Bikini együttes „Őrizd a lángot” című lemezért 2008-ban Artisjus-díjban részesült, 2013-ban pedig a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetésének fokozatát, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át.

 

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu

A visitgyula ajánlatai