Nyár eleji városbejárást tartott szerda délelőtt. A séta során a turisztikai szempontból jelentősebbnek mondható közterületek állapotát ellenőrizték.
Az idén eddig napvilágot látott adatok szerint a gyulai turizmus újabb csúcsokat ostromol, az év első hónapjaiban jelentősen nőtt az ide látogató, külföldről érkező vendégek aránya, illetve a belföldi turizmus terén is az ország élvonalába tartozik városunk. Mindez az itteni, idegenforgalmi attrakciók minősége mellett annak is köszönhető, hogy Gyula évek tudatos fejlesztési stratégiát folytat, és nemcsak a látnivalók, hanem a szálláshelyek terén is rengeteg fejlesztést valósítottak meg az elmúlt, bő egy évtizedben.
Mindezek alapján, a létező bizonytalansági tényezők ellenére a várakozások egyértelműen pozitívak.
A szerdai bejárás során elsőként azokat a belvárosi részeket szemlézték, melyeket nemcsak az ide érkező vendégek, hanem a gyulaiak többsége is napi rendszerességgel használ.
Az idén már elvégzett munkák minőségét is ellenőrizték, illetve számba vették a főszezon kezdetéig még elvégzendő feladatokat is.
Forrás: gyulatelevizio.hu