hu-ro-en

Nyomozós hétvégével folytatódott a múzeumok őszi fesztiválja Gyulán

2017.10.16.

muzeumok-oszi-fesztivalja-2017-09.jpg

 

Detektívesdit játszhattak mindazok, akik úgy döntöttek, kiállítóterek miliőjében töltik el a hétvégéjüket Gyulán. A múzeumok országos őszi fesztiváljába bekapcsolódó rendezvényszervező Erkel Ferenc Nonprofit Kft. Rejtélyek a múzeumban címmel hirdette meg programjait.

 

 

A november derekáig zajló országos fesztivál helyi eseményeinek második hétvégéjén öt helyszínen bonyolódott a játék. A helyi hagyományoknak megfelelően a legtöbben a várban néztek körül, ahol tárlatvezetésen nyerhettek betekintést az elmúlt korok büntetés-végrehajtási szokásaiba. Az elméleti ismeretek megszerzésének lehetőségét itt solymászbemutató és patkókészítés egészítette ki, a látogatók legnagyobb örömére. A gyakorlat ugyanis ismét bebizonyította: a történelemben való aktív részvételre, a „beöltözésre” és a kísérleti régészetre nagyobb az igény. A több évszázados erődben a játékosság és a látvány győzött.

 

Az emberi kíváncsiság az Almásy-kastélyban is eredményre vezetett. A látogatóközpontban Hol vannak a kincseink? címmel teremtettek lehetőséget arra, hogy az állandó kiállítás látogatói betekintsenek az utazóbőröndbe, belenyúljanak a komorna köténykéjének zsebébe, s végül az intim szférát képviselő grófi dolgozószoba asztalát is átvizsgálják. A próbatétel közel egy órát vett igénybe. Aki már járt az állandó kiállításban, és nagyjából tudta, mit hol kell keresnie, időben végzett. Aki viszont most járt ott először, nem biztos, hogy két óra alatt sikerült nyomába erednie, lelepleznie és fülön csípnie az Almásy-család ezüstkészletét eltulajdonító banditákat. Nekünk sajnos sem sikerült, felderítésből csúfosan megbuktunk. A família tagjairól és a kiszolgáló személyzetről ellenben elég sok mindent megtudtunk. Egyebek mellett azt is, hogy a detektíves játékba elmésen beépített lopás mögött valós történet áll.

 

 

muzeumok-oszi-fesztivalja-2017-12.jpg

 

 

Az évszázados talányok feltárásából az Erkel Ferenc Emlékház is kivette a részét október 14-én és 15-én, annak ellenére, hogy a Gyulára önállóan érkező turistákat még mindig nehezen lehet rávenni a Németvárosba vezető sétára. Pedig a magyar nemzeti opera megteremtőjének históriája is tele van kalandokkal, érdekességekkel és izgalmakkal. A tapasztalat az, hogy a gazdagon díszített aranykoszorú, amit a zeneszerző 50 éves szakmai pályafutása elismeréseképpen kapott, máig húzóeleme az emlékhelynek. Jóllehet, nem is Erkel Ferenc szülőházában őrzik. A feladat ezért az volt, hogy a látogató kiderítse, hol található a páratlan ereklye.

 

 

muzeumok-oszi-fesztivalja-2017-16.jpg

 

 

Az érdeklődést a Kohán Képtárban is nyomozós játékkal igyekeztek felkelteni a szervezők. A cél az volt, hogy a vállalkozó szelleműek szórakozva, könnyedén ismerkedjenek meg Kohán György festőművész munkásságával, életével. A kezdeményezés beleillett az őszbúcsúztató országos múzeumi fesztivál tömegmozgató szándékába, és közvetetten azt üzente, nem kell megijedni a kortárs művészet látszólagos szigorától és hűvösségétől.

 

A Ladics-házban inkább a természetfölöttiség, a borzongás és a szellemeskedés került előtérbe, mintsem a bűnfeltárás. A Jókai utcai polgári házban erre nem is lenne szükség. Az emlékhely könnyű megközelíthetősége és egyedisége reklámot sem kíván, hisz aki eljön Gyulára, előbb-utóbb rátalál a Százéves cukrászda melletti lakásmúzeumra. Az épület megmagyarázhatatlan jelenségeit ezen a hétvégén Borbála asszony magyarázta el a betérőknek, éppúgy, mint a filmekben. Aki nem hiszi, járjon utána. Ma, október 15-én, vagyis vasárnap délután még megteheti.

 

 

 

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu
Fotó: Pénzes Sándor