A sokak által ismert, és többféle módon megfilmesített, “A Vörös Pimpernel” című előadással folytatódik a Gyulai Várszínház 59. nyári évada.
A hétfő esti produkciót az Udvari Kamaraszínház viszi színre a várszínpadon. Kedden egy két részes operettet láthat a közönség “Sissi, a magyar királyné” címmel, melyet a Monarchia Operett zenekara és tánckara ad elő. Csütörtökön Kern András és Hernádi Judit főszereplésével érkezik az Orlai Produkció Gyulára. Vasárnap Kautzky Armand rendezésében érkezik a tószínpadra a Mandragóra című vígjáték.
A továbbiakban többek között Süsü, a sárkány kalandjai várják a fiatalokat július 27-én szerdán, valamint aznap még a Bon-Bon együttes legismertebb slágerei csendülnek fel a “Haverok, buli, Bon-Bon című musicalben.
Forrás: gyulatelevizio.hu
2022.07.19.