hu-ro-en

Összesen 60 milliárd forintra pályázhatnak a vidéki magánszálláshelyek július 15-ig

2020.06.10.

 

kisfaludy-program-gyula-hirek-01.jpg

 

Elindult a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció, amelynek keretében összesen 60 milliárd forintra pályázhatnak a Budapesten kívüli, így gyulai magánszálláshelyek – erről tartott sajtótájékoztatót június 9-én a Tourinform Irodában Kónya István alpolgármester és Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

 

– Fontos, a város turisztikai történelmének egyik mérföldkövéhez értünk, hiszen egy olyan lehetőséget kapott Gyula városa, ezáltal a gyulai turisztikai szereplők, amely lehetőséget nem szabad elszalasztani – kezdte Kónya István.

 

Mint mondta, elindult a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció, a Magyar Turisztikai Ügynökség ezzel párhuzamosan tizenhét Kisfaludy pontot állított fel országszerte, amelyek közül az egyik Gyulára került.

 

Az alpolgármester hangsúlyozta: a szálláshelyfejlesztési programok nem csupán a szállásadóknak, de a fürdőváros számára is rendkívül fontos, hiszen egyre nagyobb szükség van a minőségi szolgáltatásokra.

Hozzátette: Gyulán 400 olyan szálláshely üzemel, amely igénybe veheti ezt a lehetőséget.

 

A 60 milliárd forint keretösszegű pályázatra maximum 8 szobás és 16 férőhelyes szálláshelyek nyújthatják be igényüket, szobánként 1 millió forintra.

 

Komoróczki Aliz hangsúlyozta: a fejlesztési konstrukció elsődleges célja a szálláshelykínálat megújítása, a magasabb minőségű szolgáltatások létrehozása, a profitabilitás és fenntarthatóság növelése, valamint a kisvállalkozók megsegítése.

 

kisfaludy-program-gyula-hirek-02.jpg

 

A támogatási igény június 4-től kezdve, egészen július 15-ig leadhatják a szállásadók az NTAK – Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ – rendszerén keresztül.

 

Az ügyvezető elmondta, hogy az MTÜ azzal a kéréssel kereste meg a helyi Tourinform Irodát, hogy működjenek köre a pályázattal kapcsolatos információátadásban, így az iroda két munkatársához is fordulhatnak az érdeklődők: kereshetik őket az irodában, hétköznapoként 9 és 15 óra között, de elérhetőek a +36-66/200-489-es telefonszámon is, ugyanebben az időben.

 

Az iroda munkatársai segítséget nyújtanak a pályázati űrlap benyújtásában, valamint az ahhoz szükséges, az NTAK rendszerébe való regisztrációban.

 

Komoróczki Aliz kiemelte: a pályázatokról beérkezési sorrendben döntenek, a tervek szerint összesen 20-25 ezer szálláshelynek nyújtanak segítséget, ezért felhívta a figyelmet, hogy minél hamarabb nyújtsák be a kérelmet, hiszen egy nappal a program elindulása után, már közel 11 ezren adták be a pályázatukat.

 

– A gyulai Tourinform Iroda munkatársainak segítségével eddig 30-an nyújtották be a pályázatot a fürdővárosból, valamint Békéscsabáról, Vésztő, Szabadkígyósról és Lőkösházáról.

 

2020.06.10.
Forrás: www.gyulaihirlap.hu