hu-ro-en

Remek hangulatban telt a Várfürdő Félmaraton

2014.05.07.

 

 

A Barátok közt sztárjaival és egy birodalmi rohamosztagossal futottak együtt a félmaratonosok, a kerékpárosokkal pedig együtt tekertek a Linamar Békéscsabai Női RSE tagjai.

 

Több mint ezren vágtak neki futásban a 7 és 21, illetve váltóban a háromszor 7 kilométeres távnak, valamint a kerékpáros túra 34 kilométerének. A futóversenyen elindult a Barátok közt című sorozat több sztárja, a Szilágyi Anitát alakító Deutsch Anita, a Berényi Attilát megformáló Domokos László, valamint az Illés Péter karakterét alakító Kiss Péter Balázs.

 

 

felmaraton.jpg

 

 

 

A rendezvény bevételéből a sérült gyermekek gyógykezelését támogatják, a fialok így olyan kezelésekhez juthatnak hozzá, amelyek egyébként lehet, hogy nem lenne elérhető számukra. Emellett a gyerekek sportolását is támogatja a szervező Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület.

Az egész félmaraton egyik legüdébb színfoltja volt az 501-es Légió Magyarországi Helyőrségének résztvétele. Az 501-es légió fogja össze a világ minden táján élő jelmezes Star Wars rajongókat. A magyarországi helyőrség tagjai közül most hárman, Horváth András, László Krisztina és Aksoy Alex érkezett Budapestről Gyulára, és természetesen mindannyian Star warsos jelmezeket öltöttek.

 

 

 

A teljes cikket itt olvashatja el.