hu-ro-en

Semmi nem tántorítja el a fürdőzni vágyókat, még a csehek is ide járnak

2025.07.31.

A tavalyinál lényegesen kedvezőtlenebb időjárás ellenére a Gyulai Várfürdőbe idén eddig ugyanannyian látogattak el, mint egy évvel korábban. A Gyulai Várfürdőt a belföldi vendégek keresik fel legtöbben, de hétvégenként nagyon sok román turista érkezik, és olyan országokból is jönnek, ahonnan az elmúlt években talán kevésbé jöttek.



Az összlátogatói számot tekintve pontosan annyian kerestek fel minket, mint tavaly – mondta el Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója néhány nappal ezelőtt. – Ezek a számok pedig mindössze 2 százalékkal maradnak el a koronavírus-járvány előtti 2019-es, úgynevezett referenciaév adataitól.

– Miközben az idei nyár időjárása kevésbé kedvező, mint a tavalyi. Egy éve egyetlen esős napunk volt, ezen a nyáron viszont lényegesen változékonyabb az időjárás – tette hozzá. – Emellett a fürdőben folyamatosan az átalakítások, a fejlesztések.

Gyulai Várfürdő: többségben a belföldi turisták

Kérdésünkre Kun Miklós kifejtette, többségében a belföldi, a négycsillagos szolgáltatásokat kereső vendégkör keresi fel a Gyulai Várfürdőt. A legtöbben Kelet-Magyarország nagyobb városaiból és Budapestről látogatnak hozzájuk.

Hétvégenként sokan jönnek Romániából is

Hétvégenként szombaton és vasárnap rengeteg egy napra érkező román turista keresi fel a fürdőt. Ami nagyon érdekes, hogy ismét feltűntek cseh, illetve kisebb számban szlovák és lengyel vendégek is. Emellett indítanak egy vajdasági kampányt is, megcélozva az ott élőket.

Hogy halad a Lovarda átalakítása?

A Lovarda átalakításával kapcsolatban Kun Miklós elmondta, több olyan pótmunkát is kértek a kivitelezőtől, amely eredetileg nem szerepelt a projektben.

– Kértem például, hogy a Lovarda medencéi alatt található vezetékeket és csöveket cseréljék ki. Mindez pluszmunkát igényel, de miután több évtizedes csövekről van szó, érdemesebb most kicserélni. A medencék elkészültét követően, nem lenne szerencsés a területet felbontani egy csőtörés miatt – fogalmazott. – A kivitelező ennek ellenére mindent megtesz, hogy határidőre befejeződjön a beruházás.

A fejlesztés során a Lovardában cserélik a medencék bekötővezetékeit, megújul a medencék burkolása, geometriája, újrafestik az épületet, új világítástechnikát építenek be, a falakra kerámialapok kerülnek, amelyeken Gyula emblematikus épületeinek sziluettjei jelennek meg. Kialakítják a galériarész belső megközelítésétis. Emellett a Lovardában egy meglepetés installáció is helyet kap majd, ami fotópontként szolgál.

Forrás: beol.hu