hu-ro-en

St. Martin gyulai koncertjére lélekben is megérkezett a közönség

2014.09.04.
A szaxofonművész bravúros technikai tudása mellett kellemes humorával is a közönség szívébe lopta magát.


„Meg kell érkezni!” – mondta péntek esti koncertjén a várudvarban a 21 lemezzel büszkélkedő St. Martin szaxofonművész, aki „Mesék – Mítoszok” című műsorát hozta a gyulai közönségnek. Ugyanis bárhol jár a világban, azt tapasztalja, hogy a nézőknek két-három dal kell ahhoz, hogy nem csak fizikailag, hanem hangulatban is megérkezzenek az estre. Ebben az esetben azonban a helyszín is segít a ráhangolódásra, annak ellenére, hogy a történelmi tényeket ismerve egykor nem csak békés dolgok történtek a várudvarban. De itt elég csak pici muzsikát hozzá tenni a különleges hangulat megteremtéséhez.

 

 

st-martin-koncert-gyulai-var-02.jpg

 

 

Az augusztus 29-i koncerten zenekari kíséret nélkül, egyetlen hangszertokkal 20 órakor színpadra érkező művész barátságosan üdvözölte közönségét, még a sötétben besurranó nézőket is azzal nyugtatta meg, hogy „Nem önök késtek, én érkeztem előbb”, sőt, időnként még egy-egy tapsot is provokált számukra, és azzal a kislánnyal is kedélyes párbeszédet folytatott, aki a gyerekektől megszokott hangerővel kérdezgette az egyébként a koncertre fókuszálni igyekvő szüleit. Énekelni hívta a színpadra, amitől a kislány persze kellő megszeppentséggel hallgatott.

 

A mindvégig nagyon kedves és szerény művész barátságos, közvetlen kapcsolatot tartott fenn nézőivel, számos történetet mesélt, miközben eddig megjelent 21 lemezének anyagából válogatott. Játszott filmzenét, Ennio Morricone A profi című filmjének klasszikusát, a Fantom az Operában címet viselő átiratát, és egy-egy saját szerzemény is elhangzott a „Föld szélén, középen”, valamint a legutóbbi, „St.Martin & Syrinx” című albumáról. Olykor latin, görög és délszláv dallamok is felcsendültek, na és olyan saját kompozíciók is hallhatók voltak, melyek eddig egyik hanghordozón sem szerepelnek, és a nagyközönség számára sem ismertek még.

 

Élményei közül megosztotta augusztus 20-i koncertjét, amit a japán karmester, Izaki Masahiro vezénylésével, a 80 fős Szolnoki Szimfonikussal a Tiszán játszva tartott 30 ezres közönség előtt, valamint azt a nem kevesebb megtiszteltetést jelentő élményt, hogy egy kedves gyulai úr az ő egyik szerzeményére válogatott össze képeket a városról. Köszönetét a közönség előtt is kifejezte, "A Föld Krónikása" – egyébként a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére írt – szerzeményt pedig ezúttal a koncerten jelen lévő Papp Lajosnak ajánlva játszotta el.

 

 

 

st-martin-koncert-gyulai-var-01.jpg

 

 

 

Bravúros technikai tudása mellett azonban kellemes humorával is hamar a közönség szívébe lopta magát, így könnyedén megénekeltette és megtapsoltatta a publikumot, rokonszenve pedig akkor sem csorbult, amikor a kísérőzenét tartalmazó CD egy helyen megakadt, majd leállt. Ugyanis akkorra már olyan közvetlen volt a viszony – és mert ezt a malőrt is annyira emberien kezelte -, hogy még ezért is összekacsintós nevetést és vidám tapsot kapott.

 

A szopránszaxofon hazai mestereként elhíresült St. Martin az este során több hangszeren is megcsillantotta tudását, készletéből a pánsíp mellett még egy örmény dudu is előkerült. Azt talán csak kevesen tudják róla, hogy szerzeményei nem csupán szólólemezein hallhatók, hiszen hét zenés színdarab zenéje és zenei rendezése fűződik a nevéhez, és több reklámfilm szignálját is ő készítette. Annál ismertebb viszont a Magyar Televízió Csellengők című műsorának kísérőzenéje, ami az ő „Hiányzol” című balladája, valamint a magyar vízilabda-válogatott hivatalos bevonuló zenéje, ami a 2006-os "Égi Vár" című lemezen szerepel. (A „Csillagok, nézz fel!” című dal külön Kemény Dénes kérésére íródott.) Ezeken túl 3 verseskötet, 1 fotóalbum is fűződik hozzá, és több mint 80 fotókiállítást rendeztek már képeiből.

 

Koncertjeinek rendszerint olyan különleges helyszíneket választ, mint az esztergomi vár, a Baradla barlang vagy épp az Aggteleki-cseppkőbarlang, ahol évente mindössze egyetlenegy koncertet ad. „Az ideiről ugyan lecsúsztak, de már érdemes készülni a következőre”- invitálta finoman a jelenlévőket, mint ahogyan a további kapcsolattartásra is, határozottan, de nem tolakodón.

 

A rokonszenvén alapuló kellemes koncert végén még a Rondella teraszán kezdődő koncerteket is felkonferálta, a kijáratnál pedig emléklappal ajándékozta meg közönségét, kérésre alá is írt és közös fotók elkészítésére is lehetőség nyílt.

Ezáltal St. Martin koncertjére nem csak lélekben talált rá a gyulai közönség, hanem annak élményét szívében kedves emlékként vihette magával haza.

 

 

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu