hu-ro-en

Szó esett és hang csendült az élet igazságairól Für Anikó koncertjén

2015.02.14.

A művésznő egy tehetséges trió frontembereként mintegy száz ember előtt adott koncertet a Gyulai Várszínházban

 

 

 

 

 

Újfent egy zseniális könnyűzenei koncertet tűzött műsorára február 12-én a Gyulai Várszínház. Ezen az estén a kamaraterem egy olyan utánozhatatlan művésznőt látott vendégül, akit többek között kitűnő színházi alakításairól ismerhet a nagyérdemű, hangja hallatán pedig sokak előtt villanhat fel Cameron Diaz, Sandra Bullock, vagy Uma Thurman arca. Igen, ezúttal Für Anikó látogatott el városunkba, ám most egy kiváló művészekből verbuvált trió frontembereként koptatta a deszkákat – mintegy száz fős közönség előtt.

 

 

 

fur-aniko-koncert-gyulan-01.jpg

 

 

 

A koncerten a szintén elismert Hrutka Róbert (gitár/vokál) is közreműködött, aki egyben a dalok zenéjét jegyzi. Az ő játéka, valamint az általa írt dallamok „Hrutka Robis” egyedisége és lendületessége olyannyira erőteljessé tette a nótákat, hogy azok magával sodorták a hallgatóságot. A formáció harmadik tagjaként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott Kalmus Felicián lépett színpadra, akinek csellójátéka igazán feldobta a szerzeményeket. A tehetséges zenész szó szerint bűvölte hangszerét, mellyel egyedi pikantériát adott a muzsikának.

 

 

 

 

 

 

Für Anikó vékony, magas hangjával hatásosan és érzelmesen tolmácsolta Bereményi Géza szövegeit. Ezeknek az igazán velős, eredeti és sajátos értelmezésű gondolatoknak köszönhetően a dalok valóban „szubjektíven, objektív módon megszólaltatott női önéletrajzzá” álltak össze – ahogyan Für Anikó fogalmazott számos korábbi riportban. Az előadás során többször került előtérbe az énekesnő színészi vénája is, hiszen egyik pillanatban bevállalós társkeresőt, a másikban elhagyott asszonyt, aztán meg „csalódott, szerelmes, nikotinista francia nőt” idézett meg. A dallamosság, a megfogalmazás, az előadás és a művésziség magas foka a mellécsúszott énekhangok éleit is tompította.

 

 

 

fur-aniko-koncert-gyulan-02.jpg

 

 

 

A koncerten főként Für Anikó második, Kitalált világ című szólólemezének dalai csendültek fel, de hallhattunk számokat a Nőstény Álom című albumáról is, sőt még az Edith Piaf által megénekelt Je ne veux pas travailler című, dalba szedett, francia nyelvű „busongást” is figyelemmel kísérhettük, ami felért egy igazi színdarabbal. Elhangzott melankolikus, vidám, szomorú és bizakodó nóta, de olyan is akadt, mely igazságával és zeneiségével majdhogynem könnyeket csalt szemeinkbe.

 

 

 

fur-aniko-koncert-gyulan-03.jpg

 

 

 

A szerzemények mondanivalója alapvetően világos és érthető volt, ám – hogy véletlenül se járjunk tévúton – Für Anikó minden remekmű után bölcs filozofálgatásba kezdett, mely során művészien megfogalmazott életigazságokat és néhány személyes történetet osztott meg gyulai közönségével. Szó esett és hang csendült bátorságról, szerelemről, csalódásról, utazásról, „hálószobatitkokról”, egyedüllétről, karácsonyról, Budapestről, és egy elképzelt világról is. Tartalmas estének lehettünk részesei, mellyel minden bizonnyal csak gazdagodhatott, aki hallotta.

 

 

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu