hu-ro-en

Szoborral és közösségi házzal gazdagodott a gyulai id. Christián László Sporttelep

2014.09.30.

Dr. Görgényi Ernő: A sportot érintő fejlesztések esetében is a felnövekvő generációk támogatása a kulcs

 

 

Szoboravató és létesítményátadó ünnepséget rendezett Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Termál FC Egyesület szeptember 30-án az Id. Christián László Sporttelepen. A rendezvény keretein belül Szőke Sándor szobrászművész lenyűgöző alkotásával és egy modern, többfunkciós közösségi házzal gazdagodott a gyulai sporttelep. Az ünnepség zárásaként figyelemmel kísérhettük a Magyar Labdarúgó Szövetség legjelentősebb labdarúgó utánpótlás-nevelési rendszer, a Bozsik Intézményi Program első őszi köztornáját is.

 

 

sporttelep-gyula-szoboravato-04.jpg

 

 

Az ünnepség jelentőségét jól mutatja, hogy az eseményt dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, dr. Kovács József országgyűlési képviselő, Szpisják Zsolt, a Magyar Labdarúgó Szövetség Békés Megyei Igazgatóságának területi igazgatója, Galbács Mihály alpolgármester, a Gyulai Termál FC Egyesület elnöke és Felföldi Sándor, a Gyulasport Nonprofit Kft. vezetője is megtisztelte jelenlétével.

 

Dr. Görgényi Ernő köszöntőjében hangsúlyozta, kiemelt feladatuknak tekintik, hogy folyamatosan jobb és jobb körülményeket teremtsenek a fiatal sportolni vágyók számára, hiszen – mint oly sok területen - a sportot érintő fejlesztések esetében is a felnövekvő generációk támogatása a kulcs. Városunk polgármesterének beszédében a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerének bevezetéséről is szót ejtett, amelynek segítségével korábban nem látott nagyságrendű fejlesztéseket valósíthattak meg a vállalkozókkal és önkormányzattal összefogott sportegyesületek, így a Gyulai Termál FC is.

 

 

sporttelep-gyula-szoboravato-02.jpg

 

 

-  Emlékszünk rá, hogy hosszú-hosszú időn keresztül a teniszklub saját beruházásán kívül komoly, igazán figyelemreméltó, látványos beruházás itt, ezen az egyébként kiváló adottságokkal rendelkező gyulai sporttelepen nem történt. Az első fecske, az első jelentős beruházás a műfüves pálya megépítése volt, majd ezt követte a Termál FC 2012-2013-as idényben, az önkormányzat támogatásával beadott sportfejlesztési programja, amely alapján összesen 37 millió 800 ezer forint ráfordítással sikerült felújítani a lelátó alatti és a teniszpálya melletti öltözőket - emlékezett vissza az elmúlt évek eseményeire dr. Görgényi Ernő.


A polgármester elmondta, a program az ezt követő szezonban mintegy 26 és fél millió forintos fejlesztéssel folytatódott. Ennek egyik eredménye a most átadott 104 négyzetméteres, többfunkciós közösségi ház is. A polgármester egy aktuális örömhírt is megosztott a jelenlévőkkel: a klub jövő évi, 48 és fél millió forintos sportfejlesztési programját, a Magyar Labdarúgó Szövetség változatlan beruházási kerettel hagyta jóvá a napokban – a Békés Megyei MLSZ támogatásának köszönhetően.

 

-  Úgy gondolom, hogy ezek a fejlesztések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy folyamatosan növekedjen az egyesület biztosította keretek között sportoló fiatalok száma. A 2012-2013-as idényben 200 gyermek 9 csapatban 9 edző irányításával alkotta a Termál utánpótlását. A létszám négy év alatt 40-el, a csapatoké pedig kettővel emelkedett és remélem, hogy a folytatás is ilyen jól alakul. Emiatt, a 200 gyermek miatt volt érdemes mindezt megcsinálni – mondta a polgármester.

 

 

sporttelep-gyula-szoboravato-03.jpg

 

 

Gajda Róbert az eseményt a sport ünnepének nevezte. A kormánymegbízott kiemelte, az elmúlt évek során Gyula városában megvalósított sportfejlesztések tudatos és kitartó munka eredményét képezik. A jelenleg működő önkormányzati testület tagjaiban ugyanis már 2010-ben megfogalmazódott a gondolat, hogy a sport területén újításokra, beruházásokra van szükség.

 

-  Tudjuk nagyon jól azt, hogyha valaki erre a városra gondol, akkor eszébe jut Erkel Ferenc, a gyulai kolbász, a város tisztasága, szépsége, a virágos Gyula, de szerettük volna azt is, hogy eszébe jusson a sport. Szerettük volna, hogyha ez a jelző valamilyen formában városunkhoz tapad – hangzott el Gajda Róbert köszöntőjében.

 

Gajda Róbert elmondta, a gyulai sport területén - az elmúlt évtizedekben - infrastrukturális fejlesztések tekintetében nagyon komoly lemaradás volt, ám közös munkával jelentős sikereket tudtak elérni, mely tevékenységüket a jövőben is hasonlóan kívánják folytatni.

 

 

sporttelep-gyula-szoboravato-01.jpg

 

 

Az ünnepi beszédeket követően az id. Christián László Sporttelep megújulása alkalmából, valamint a 100 éves gyulai labdarúgás tiszteletére készített szobrot dr. Görgényi Ernő, Gajda Róbert és Galbács Mihály közösen leplezték le. A fehér rézkőből készült, fiatal focistát ábrázoló, minden vonásában mögöttes tartalmat rejtő műalkotást Szőke Sándor szobrászművész álmodta meg és készítette el.

 

A szoboravató után az új, többfunkciós közösségi ház ünnepélyes átadása következett, mely során dr. Görgényi Ernő, Gajda Róbert, Galbács Mihály, Felföldi Sándor és Szpisják Zsolt vágták át az épület bejáratánál elhelyezett nemzeti színű szalagot, ezzel nyitva meg az utat a létesítmény látogatói előtt.

 

A rendezvényt, a Dürer Albert Általános Iskola 3. osztályos tanulóinak bájos táncprodukciója és a Bozsik Intézményi Program első őszi köztornája zárta.

 

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu