hu-ro-en

Szombaton rendezik meg a II. Sióréti Fogathajtó Bajnokságot

2015.03.12.

Március 14-én, szombaton 10 órától rendezik meg az Országos fedettpályás fogathajtás bajnoki fordulóját a Sióréti Lovasközpontban. A verseny a II. Sióréti Fogathajtó Bajnokság döntője is egyben. A programok reggel 8 órától egészen 16 óráig tartanak, a főversenyre 13 órakor kerül sor.

 

 

 

A Sióréti Lovasközpont Gyula városa idegenforgalmának és hétköznapi életének is egyik fontos központja. Évek óta gyulai óvodások járnak ki 12 fős csoportokban ismerkedni a lovakkal: megtanulnak lovagolni, megtanulják a lovat tisztán tartani és kikötni is.

 

 

sioreti-kupa-fogathajto-verseny-gyula-02.jpg

Fotó: www.gyulaihirlap.hu

 

 

A városba látogató turistákat is változatos programokkal várják. A különböző hosszágú és témájú lovas kocsis programjaik kínálatában szerepel például városnézés, a pósteleki Wenckheim romkastély, Szanazug, vagy a hosszabb kalandra vágyóknak a Szabadkígyósi Wenckheim kastély és gyönyörű kertjének megnézése. De egyéni ötletekre is vevők: ami megvalósítható, az biztosan meg is valósul.


A Sióréti Lovasközpont azonban nem csak lovas kocsikkal áll a vendégek rendelkezésére, hanem egyéb lovaglási lehetőségeket is kínálnak. Bérelhetők lovak, lehet lovagolni szabadtéren, gyakorló pályán és fedett csarnokban is. Szakképezett vezetőkkel hosszú távú túrákat is tehetnek a környéken – lóháton. Ismerik a lóval bejárható földutakat, mezei utakat, erdei utakat, ugyanis a környék lovas útjainak feltérképezésében aktívan részt vettek. A lovasok a náluk lévő okostelefonjaikról le tudják tölteni azt a térképet, melynek segítségével akadálymenetesen tudnak eljutni például Mezőhegyesről indulva Szabadkígyós, Gyula érintésével Bélmegyerre. Ennek a területnek a bejárásában, a térkép elkészítésében aktívan részt vettek a Sióréti Lovasközpont dolgozói.


A 2013-ban átadott fedett lovardájuk talaját kitűnőnek értékelték a már itt járt versenyzők és szakemberek egyaránt. A lovarda talajának kialakításánál minden előírást szigorúan betartottak, és a rétegződést mindenben az előírásoknak megfelelően készítették el. A lovagló felület 20 cm vastag textilbetéttel kevert lapos szemcseszerkezetű bányahomok. Összesen három tonna rongy van bedolgozva a talajba.

 

A szombati versenyre nevezni a www.nevezes.fogatsport.hu oldalon lehet.

 

Mindenkit sok szeretettel vár Demkó András és csapata!

 

 

Forrás: www.hir6.hu