Egy új tablóképpel találkozhatnak azok, akik belépnek a Gyulahús Kft Béke sugárúti üzemegységébe. Ez a részletgazdag mű megjelenít lényegében mindent, ami a céggel, a gyulai húsiparral kapcsolatos. Rajta vannak a múlt meghatározó alakjai, egy kottából megalkotott idővonalon a legfontosabb események láthatók, és még azt is megmutatják, hogy nézne ki a “Gyulai”, ha ember lenne.
A 2021-es év egy bizonyos szempontból fordulópontnak számít a cég életében, hiszen tavaly történt meg az az arculatváltás, melyhez ez a kép is kapcsolódik.
A Gyulahús marketing menedzsere, Tamáskovitsné Gila Éva elmondta, nemcsak a fogyasztók a fontosak, hanem az itt dolgozó emberek is, a képen ezért az ő gondolataik is megjelennek. A cél az volt, hogy elsősorban a dolgozóknak mutassanak valamit, de amikor a mű elkészült, a cégvezetés úgy döntött, hogy nem hátul, a termelés területén helyezik el, hanem az épületen belül előre kerül, mert a kép egy olyan megfogalmazása a cég múltjának és jelenének, mely önmagáért beszél.
Forrás: gyulatelevizio.hu
2022.01.18.