Tegyünk egy kis csodát, együtt, Gyulán

2015.04.13.

Az Invitel április 1-jén indította útjára új kezdeményezését, amelyben 20 településen – köztük Gyulán - igyekszik megnyerni az ott élőket, hogy közösen csempésszenek egy kis örömet a súlyos betegségben szenvedő helyi gyermekek életébe. A lakosok kódok beváltásával segíthetnek megvalósítani a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány által felkarolt, életet veszélyeztető betegségekkel kezelt gyermekek kívánságait. Az Invitel minden kódregisztráció után növeli a támogatási összeget, és a résztvevők között összesen 20 tabletet sorsol ki abban bízva, hogy így minél többen hozzájárulnak egy-egy gyermekálom teljesítéséhez.

 

 

 

 

 

Mintegy ötezer 3-18 év közötti, nagyon súlyos, életveszélyes betegséggel, például leukémiával, rosszindulatú daganatos betegséggel, cisztás fibrózissal (CF) küzdő gyermek él ma Magyarországon. Ha közvetlen közelünkben, lakóhelyünkön találkozunk velük, még jobban átérezzük sorsukat. Sokszor egy apró ajándék vagy új élmény is óriási erőt és lelki támaszt ad számukra. Az Invitel ezért a helyi igények iránt szintén elkötelezett Csodalámpa Alapítvánnyal együttműködésben e beteg gyermekek kívánságának teljesítéséhez mozgósítja 20 település, köztük Gyula lakóit.

 

 

 

Invitel_Csodalampa_kezdemenyezes.jpg

 

 

 

A Csodalámpa az elmúlt 12 év alatt több mint 2500 álmot váltott valóra szerte az országban, így szinte minden hétköznapra jutott egy meglepetés. A súlyos betegségben szenvedő gyermekek többsége meggyógyult, és a mai napig emlegeti az életre szóló ajándékot, amelyet korábban remélni sem mert volna. Az elmúlt években 6 gyulai csodalámpás gyermek kívánsága teljesült. Közülük egy kisfiú delfint simogathatott, egy másik a budapesti vidámparkban töltött egy napot, míg egy tizenéves lány a párizsi Disneylandbe utazhatott.

 

 

 

Játszva segíthet

 



Csatlakozzon a kezdeményezéshez, és segítsen valóra váltani egy gyermekálmot! Regisztráljon egy támogatói kódot, amely után az Invitel 100 forinttal támogatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. Regisztrációjával egyúttal részt vesz a sorsoláson, amelyen 20 db Huawei táblagép talál gazdára.



•    Keresse a támogatói kódokat április 17-től postaládájában, az Árpád út 1. alatti Invitel Pontban, a  www.invitel.hu/csodalampa oldalon vagy április 21-én a hostesseknél Gyula forgalmasabb pontjain.


•    Regisztráljon kódjaival április 30-ig személyesen az Invitel Pontban vagy online a www.invitel.hu/csodalampa oldalon. Nyomtatott kód regisztrálására a 1288-as telefonszámon is lehetőség van. Igényeljen és regisztráljon több kódot, hogy még többet segíthessünk együtt.


•    Az érvényes regisztrációt leadó támogatók között az Invitel 20 db tabletet sorsol ki.

 

Az akció részleteiről a www.invitel.hu/csodalampa oldalon tájékozódhat.

 

 

A visitgyula ajánlatai