hu-ro-en

Több lehetőséget kínál a fiataloknak a gyulai bowling pálya

2022.09.05.



A képen látható eszközzel használhatják a legkisebbek a gyulai bowlingpályát.

Ennek köszönhetően a golyók nem gurulnak ki idő előtt a vályúba, vagyis elérik majd a bábukat, így az óvodások is sikerélményhez jutnak. Ez a sportág sok előnyt nyújt a gyermekek számára, ezt a lehetőséget szeretnék kihasználni az üzemeltetők.

A tervek között szerepel az is, hogy a diákok délutánonként, később pedig akár a testnevelés órák keretein belül is igénybe vegyék az itteni szolgáltatásokat.

Nyikora Péterné elmondta, tapasztalataik szerint az elmúlt időszakban egyre többen ismerkedtek meg a sportággal, így folyamatosan nőtt a látogatottság is. Nyáron sok volt a turista, az őszi-téli-tavaszi hónapokban pedig inkább a gyulaiak látogattak ide, de a szomszédos településekről is érkeztek sportolni vágyók.

Továbbra is nagy hangsúlyt kapnak a fogyatékkal élők, nemrég egy olyan, új eszközt is beszereztek, mely a kerekesszékkel érkezők számára is lehetővé teszi azt, hogy élvezhessék ezt a sportágat.


Forrás: gyulatelevizio.hu