hu-ro-en

TOP 10 FIATAL

2023.02.06.
Eszter-2023


„Úgy bánj másokkal, ahogyan szeretnéd, ha veled is bánnának.”

AKI GYULÁT JOBBAN MEGISMERI, az előbb- utóbb lokálpatriótává válik – ez segíti Onofer Esztert is abban, hogy ennek a bájos kisvárosnak a turizmusáért ilyen magas színvonalon dolgozzon. Pedig eredendően nem ezen a szakterületen, hanem szállodás szakemberként járta be az országot, és dolgozott többek között a Dunántúlon több helyen, Budapesten, majd Békés megyében. Turizmus-vendéglátás végzettsége mellé az évek során vezetés-szervezés szakirányú tanulmányokat is folytatott emberi- erőforrás-menedzsment szakosodással.

A Héderváry-kastély falai között a szakmai ismeretek mellett emberségről, elkötelezettségről és lojalitásról tanult rengeteget. A Balaton és Budapest után 2015-ben került Békés megyébe, az Arcanum Hotelbe. Az itt eltöltött évek alatt érezte meg az igazi csapatjáték jelentőségét.

Amikor pályát választott, két dologban volt biztos: emberekkel akar foglalkozni, és örömet, élményt adni másoknak. Elhivatottságát jól mutatja, hogy elmondása szerint minden fáradságot megér egy pozitív visszajelzés és látni a vendégek örömét. Ez motiválja a munkája során. A szállodaiparban ezt közvetlenül is megtapasztalhatta, mostani munkájában pedig a szolgáltatókat segíti abban, hogy vendégeik elégedetten távozzanak. Jelenlegi munkakörében kifejezetten szereti, hogy a partnerekkel együtt gondolkodva valósítanak meg közös projekteket és építik Gyula turizmusát.

Eszter szavai a figyelmesség, az együttérzés és a rugalmasság. Folyamatosan keresi a kihívásokat és a személyes fejlődési lehetőségeket munkája során is. Megtanulta, hogyan hozzon közös platformra többféle érdeket és véleményt, és hogyan vegyen figyelembe és építsen be néha egymással is ellentétes szempontokat és elvárásokat. A mindennapok során is kompromisszumkereső, célja, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyekkel minden érintett azonosulni tud.

Forrás: A turizmus 50 fontos szereplője & TOP 10 polgármester és fiatal 2022 kiadvány