hu-ro-en

Top kétszázas teniszjátékosok jöhetnek a fürdővárosba

2017.06.02.

XiXO-open-gyula-ferfi-tenisz-hirek-01.jpg

 

A fürdővárost és a Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klubot az a megtiszteltetés érte, hogy a megyében először rendezhetnek nemzetközi profi tenisztornát, amelynek 25 ezer dollár az összdíjazása. Kovács Zoltánt, a klub vezetőségi tagját kérdeztük a rangos sporteseményről

 

 

– Hogyan került városunkba a Xixo Open Gyula elnevezésű teniszverseny?


– 2016. november 8-án a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára, Richter Attila azzal keresett meg, hogy a gyulai teniszklub évtizedek óta színvonalas hazai versenyeket rendez, ezenkívül nagyon sok igazolt versenyzővel és MTSZ-klubkártyával rendelkezik. Ebből kiindulva a szövetség arra gondolt, hogy 2017-es profi versenyeinek Gyula város legyen az egyik helyszíne. A főtitkár elmondta, ehhez a főszponzort is biztosítanák. A kiválasztásban a város jó turisztikai hátterének és infrastruktúrájának is fontos szerepe volt. Vezetőségünk megkereste Gögényi Ernőt, Gyula város polgármesterét és Kertes Istvánt, a Gyulasport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, akik mindenben támogatták a megtisztelő felkérést.

 

 

– Mit kell tudni erről a future-versenyről?


– Hosszú szünet után 2016-ban jelentős állami támogatással a magyar teniszéletnek sikerült visszakerülnie a profi megmérettetések térképére. A future-versenyeken világranglista-pontokat lehet szerezni. A magas összdíjazás miatt a legjobb játékosok érkezhetnek városunkba, akár a világranglista 200. helyezettje is pályára léphet Gyulán. Lehet, hogy sokak számára nem egyértelmű, milyen szintű ez a sportesemény. Érdekességképen jegyzem meg, hogy Novak Djokovic felnőttkarrierje egy ilyen future-verseny megnyerésével indult Szolnokon 2004-ben. Jó érzés lenne, ha az idei Junior Austral Open bajnoka, Piros Zsombor is ugyanezt tenné városunkban.

 

 

XiXO-open-gyula-ferfi-tenisz-hirek-02.jpg

 

 

– Hány teniszezőre számítanak, és honnan érkezhetnek ezek a versenyzők?


– Június 10-én, szombaton egy 48-as selejtezőtáblával kezdődik a verseny, a 32-es egyéni és a 16-os páros főtábla küzdelmei pedig június 13-án, kedden indulnak el. Ezekre az időpontokra edzőkkel együtt megközelítőleg 120 sportoló érkezik városunkba a világ minden tájáról. Az, hogy a versenyre honnan jönnek majd, 2-3 héttel a torna előtt derül ki a nevezési listából. Erről folyamatosan értesítjük majd a sajtót.

 

 

A rendezés nagy feladat lehet a klub életében. Milyen munkálatok előzik meg a szervezést?


– A Nemzetközi Tenisz Szövetség előírásainak kell megfelelni, amely tényleg nem kis feladat. Azonban klubunkat mindig is az összefogás jellemezte, tagjaink közül mindenki kiveszi a részét a versenyek szervezésében. A pályák és környezetük előkészítése már megkezdődött, és a helyi szponzorokkal is folynak már a tárgyalások. Ezúton szeretnénk megköszönni Gyula város önkormányzatának és a Gyulasport Nonprofit Kft.-nek a támogatást.

 

 

– Mindig nagy élmény élőben profi sportolókat megtekinti. Hogyan látogathatnak ki az érdeklődők?


– Ez valóban nagy élmény lehet mindazok számára, akik szeretik a sportot. Úgy gondolom, a fiatal versenyzőknek nagy motivációt adhat, hogy testközelből nézhetik meg a profik edzését és mérkőzéseit. Az esemény mindenki számára díjtalan lesz, a napi játékrendeket pedig igyekszünk majd előre közölni a helyi médiában. Emellett klubunk hivatalos közösségi oldalán és a Magyar Tenisz Szövetség honlapján is naprakész információt kaphat mindenki a rendezvényről.

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu

 

 

Tovább az esemény aloldalára  >>