Új bértámogatási program indul augusztus 15-én

2022.08.11.

Tízezer álláskereső elhelyezkedését támogathatja a kormány a vidéki régiókban az augusztus 15-től induló Vállalkozások regionális munkaerő támogatása programban – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A programban a cégek az újonnan felvett, vidéken regisztrált álláskeresők után legfeljebb havi 150 ezer forint vissza nem térítendő bérköltség támogatásra pályázhatnak. A legfeljebb fél éven át biztosított állami hozzájárulás célzottan ösztönzi a nehezebb foglalkoztatási helyzetűek – például pályakezdők, alacsony iskolai végzettségűek vagy kisgyermeket nevelők – munkába állását.

Az új program Budapesten és Pest megyén kívül az ország minden részében, az összes vidéki régióban elérhető lesz a hónap közepétől. A támogatás célcsoportjába tartozik, aki még nem töltötte be a 25. életévét, 25–30 év közötti pályakezdő, 50 év feletti, legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, legalább 6 hónapja regisztrált álláskereső. De hasonlóképpen támogatható az is, aki legfeljebb 30 napja lépett ki a közfoglalkoztatásból, megváltozott munkaképességű, kisgyermeket nevel, ápolási díjban részesül, vagy a hamarosan megjelenő felhívásban felsorolt vidéki kistelepülések valamelyikének lakosa.A támogatás mértéke a fenti csoportok legalább egyikébe besorolható álláskereső foglalkoztatása esetén a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és ténylegesen átutalt szociális hozzájárulási adó fele.Ha az újonnan felvett munkatárs több felsorolt kritériumnak is megfelel, a vállalkozás a bruttó bér és szocho 75 százalékáig igényelhet támogatást.


housekeeping_123rf


A munkaadó teljes, napi 8 órás munkaidő esetén egy álláskereső után legfeljebb havi 150 ezer forint bértámogatást kaphat legfeljebb hat hónapon át. A részletes dokumentációt augusztus 15-én teszik közzé a www.munka.hu oldalon.

A vidéken napokon belül megnyíló lehetőség akár tízezer fő munkába állását segítheti, a közép-magyarországi régióban pedig változatlanul fut a Vállalkozások munkaerő támogatása program. A közel két éve indult kormányzati kezdeményezésnek köszönhetően eddig országszerte közel 50 ezer álláskereső helyezkedett el összesen mintegy 32 milliárd forint támogatással – közölte a szaktárca.


Forrás: turizmus.com | Fotó: 123rf.com

A visitgyula ajánlatai