hu-ro-en

Új kulturális közösségi teret avattak Gyulán

2015.07.01.
A Vigadó teraszán legelső alkalommal a gyulai TooMuch zenekar lépett fel


Az egykori Dübögőből újjáéledt Vigadó belső rendezvénytermében idén már jó pár fantasztikus koncertet hallhattunk, de rendeztek már itt több filmvetítést, előadásokat és más szórakoztató programot is. A jó idő és a napsugarak beköszöntével végre a Vigadó tágas, szabad teraszát is birtokba vette a zene. Az Vigadó új kulturális színterén, a kellemesen meleg, júliusi napon több mint félszáz ember hallgatta meg a  Fekete Cintia énekesnőből, Hajdu István Gergely billentyűsből, Nagy Péter gitárosból és Hőgyes Elek dobosból álló TooMuch zenekar koncertjét.



toomuch-koncert-gyula-vigado-terasz-01.JPG





Az előadás idejére a Vigadó büféjét is megnyitották, így a vendégek italaikat kortyolgatva kapcsolódhattak ki, és így élvezhették a TooMuch együttes által nyújtott zenei élményt. A koncerthez az idén felújított és újjászületett Göndöcs-kert békés környezete páratlan hátteret biztosított, a terasz mellett táncoló gyerekek látványa pedig rendkívül családias légkört varázsolt a Vigadóhoz.

Az alig egy éves TooMuch könnyed bárzenével ragadta meg közönsége figyelmét. Bár a koncert elején még csak néhány széken ültek, amint felcsendültek az első dallamok, megtelt a terasz élettel. A zene a téren sétálgató párokat, családokat a Vigadó teraszára vonzotta, sőt néhány autó is megállt, utasaikat is bevonva ezzel egy újabb gyulai közösségi tér felavatásába. A közönség gyarapodásával a koncert közben plusz székeket és asztalokat is elhelyeztek a teraszon, ám még így is akadtak, akik állva, vagy a Göndöcs-kert távolabbi padjairól hallgatták a bő egy órás koncertet. A TooMuch zenekar előadásában jól ismert dalok feldolgozásait hallgathatták meg, melyeket ismét a tőlük megszokott finom, bárzenei, egy kissé swingre, egy picit bossa novára, és egy hangyányit jazzre hajazó stílusban adtak elő.

A teraszavató TooMuch-koncert nagy sikerét tekintve a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. szervezésében a nyár folyamán több koncertet is rendeznek majd a Vigadó teraszán, valamint a mellette található Zenepavilonban is.

 



Forrás: www.gyulaihirlap.hu