hu-ro-en

Új térképek segítségével tájékozódhatnak a Gyulára látogatók

2016.10.03.

Befejeződött a kültéri térképes, információs táblarendszer felújítása a fürdővárosban. A helyi Tourinform gondozásában álló városi térképeket a nyáron kicserélték, és közülük némelyiknek a tartószerkezetét is felújították.



alap2__6_768x512.jpg



Ahogy Béres István városi főépítésztől megtudtuk, a nyolcvanas évek óta vannak köztéri térképek a turisták informálása céljából Gyulán. – A város számára nagyon fontos a turizmus, és az, hogy az ide látogatók mindent könnyen megtaláljanak. Az első térképeket annak idején a Gyulai Közüzemi Kft. vette gondozásba, ám ezen a nyáron a városvezetők döntése alapján a Tourinform kapta meg a fejlesztési feladatokat – részletezte az illetékes.

 

A pontosabb informálás érdekében a térképek új gazdái a felújítás mellett döntöttek, így a nyár folyamán tartószerkezeti felújítások és térképcsere is történt az információs állomásokon.

 

– A városunkba látogatók egy háromléptékű térképet láthatnak, amin teljes terület mellett a  belterület, a város és környéke is külön tanulmányozható. Rajta vannak emellett a kerékpárutak, nevezetességek és természetesen olyan közérdekű információk is, mint például az, hol van a rendőrség vagy a kórház – derült ki a városi főépítész tájékoztatásából.

 

Béres István hozzátette: a térképekhez tartozik utcajegyzék is, amik segítségével utcanév alapján lehet felkutatni pontos helyszíneket. A városban több mint húsz, új és régi térkép található, amiken ezentúl friss információk várják a turistákat.

 

Képek és szöveg forrása: www.gyulaihirlap.hu