Az ország délkeleti szegletében, Gyulavári határában, az igéző szépségű Fekete-Körös árterében elnyúló, turisták által szinte ismeretlen Mályvádi-erdő mélyén lapul az évszázados fák alkotta, misztikus hangulatú „Bányaréti-őstölgyes”. Az ide vezető gyönyörű erdei utakon őzek és dámvadak csapatai kísérnek, a Körös-gátra fellépve pedig a távolból komoran kéklő Bihari-hegyek integetnek felénk.
Magyarország ezredik természetvédelmi területe
A Fekete-Köröstől a gyulai kertekig, kelet-nyugati irányban pedig a román határtól Városerdőig több ezer hektáron elnyúló, szépen gondozott Mályvádi-erdő legféltettebb kincse az 1989-ben védetté nyilvánított Mályvádi-Bányaréti-őstölgyes, közismertebb nevén a Mályvádi-őstölgyes. Az egykoron hagyásfás legelőerdőként funkcionáló, alig másfél hektáros kis erdőrészen nagyjából kéttucatnyi 150-200 éves kocsányos tölgy alkotja az őserdő magját. Körülöttük mindenfelé régen elhalt társaik kidőlt, korhadó törzsei, szerteszét szóródott, elszáradt ágai hevernek.
A földre zuhant hatalmas törzsek és méretes ágak által védett kis zugokból apró újulatok, zöldellő sarjak törnek az ég felé, a túlélés reményével kicsiny ágaikban, leveleikben.
"A matuzsálemi korú tölgyek, a sarjakból felnövő, különböző korú facsemeték és az elszórtan elhelyezkedő, szintén szép kort megélt, tavasszal virágba boruló, csodálatos látványt nyújtó vadkörtefák együttesen alkotják az ország ezredik természetvédelmi területét."
A piros jelzésű regionális túraútvonal Dénesmajortól Városerdőig mintegy tizenhat kilométer hosszan kanyarog a Mályvádi-erdőben. Gyula Városerdő vasútállomástól indulva egy picivel hosszabb, Dénesmajor felől pedig egy rövidebb túrával bárki felfedezheti ezt a páratlan természeti értéket.
Irány a Mályvádi-erdő!
Nagyon oda kellett figyelnünk, hogy ne sodródjunk át a román határon, mikor a Mályvádi-erdőbe tervezett túránk kiindulópontját, a Gyuláról induló piros jelzés aszfaltútról való letérését keresgéltük Dénesmajor közelében. Nem is sikerült elsőre megtalálni, ennek legjobban talán az aprócska dénesmajori presszó, a „Demizson” tulajdonosa örülhetett, mert azonnal be is tértünk egy kávéra, és egy frissítőre. Ha már itt jártunk pár kérdést azonnal fel is tettünk neki, majd mindezek után némileg már tájékozottabban hamarosan meg is találtuk a keresett pontot, ahol a piros jelzés letér a dénesmajori aszfaltról, és a Fekete-Körös szükségtározójának gátján átvágva széles szekérúton indul tovább a Mályvádi-erdő felé.
Szerencsére a leágazásnál parkolt már egy autó, így aztán mi is nyugodtan tettük le a járművet a ritkán járt kis erdei bekötőút mellett. Jókedvűen vágtunk neki a túrának. Az erdő és szántó találkozásánál kitaposott, gyakran használt földes úton jó tempóban haladva hamarosan erdőhatárt értünk, és beléptünk Békés megye legnagyobb összefüggő erdőségébe. Az egyik fatörzsön tábla figyelmeztet, hogy szeptembertől februárig vadászat miatt tilos az erdőlátogatás. Kissé sokallom ezt az időintervallumot, de még így is szerencsésnek érezhetjük magunkat, ugyanis a rendszerváltozás előtti évtizedekben földi halandó ide be sem tehette a lábát, elzárt vadászterület volt, a II. világháború előtt pedig nagy része grófi vadaskert.
A téli álmából ébredező természet varázsa, az út mentén álló, virágba borult vadkörtefák látványa, és a tavaszi erdő ezernyi illata hamar feledteti velünk az imént olvasott figyelmeztetés szigorú szavait. Gyönyörű erdei utakon lépdelünk, a frissen festett, jól látható, jól követhető piros sáv jelzések szépen vezetnek a mályvádi rengetegben. Az erdőt sakktáblaszerűen nyiladékok szabdalják, melyek kiválóan alkalmasak tájékozódásra, továbbá, mivel több száz méterre ellátni bennük, az állatok megfigyelésére is. Az egyik ilyen nyiladékban 20-25 fős dámvadcsapatot ugrasztottunk meg, és mivel nagyon sokan voltak, így volt időnk elővenni a kis fotómasinát is, és néhány – sajnos nem túlságosan jó minőségű – felvételt készíteni róluk.
Egy derékszögű kanyarnál a Gyulavári-csatorna erdőben kanyargó, közelmúltban kimélyített medre szegődik mellénk kísérőül. Az elmúlt évek során az erdészet újra elkezdte feltölteni ezeket a kis csatornákat, hogy a vízigényes tölgyesek életfeltételeit valamelyest javítsák.
"A gátak megépítése előtt ugyanis az egész erdő a Fekete-Körös árterülete volt, ha figyelmesek vagyunk, még ma is láthatunk itt-ott elhagyott, kiszáradt Körös-medreket kanyarogni a fák között."
Akkoriban áradások idején bőven jutott víz a kocsányos tölgyek, kőrisek, szilfák és fehér nyárfák alkotta ártéri rengetegbe, manapság azonban már csak akkor érkezik friss utánpótlás a fák gyökereihez, ha a folyóból mesterségesen pótolják, vagy ha a Bihari-hegyekből alkalmanként lezúduló árvizek idején megnyitják az ártéri szükségtározót.
A szépen karban tartott Mályvádi-erdőben több olyan idősebb, autentikusabb erdőrész található, amely letűnt idők emlékét őrzi. A Bányaréti-őstölgyes felé útba eső Keszi-erdő is ilyen, nevének eredete a honfoglaló magyarsághoz és a valamikor létezett Keszi falucskához köthető. A Keszi-erdő öreg tölgyfáinak haragoszöld moha lepte törzsei, szerteszét heverő, elszáradt, letört ágai már a közeledő őstölgyes sejtelmes hangulatát idézik.
A „Mályvádi boszorkányerdőben”
A Bányaréti-őstölgyes misztikus hangulatot árasztó, sűrű rengetegébe lépve teljesen megváltozik az eddigi utunk során látott, szépen rendezett, gondozott erdő képe, hirtelen mintha egy másik világba csöppenne az ember. Gyermekként soha nem értettem kedvenc meséim hőseit, akik eltévedtek a sűrű rengetegben, az általam ismert átlátható, sokszor szabályos, gondozott erdők tájképe alapján el sem tudtam képzelni, hogyan lehetséges mindez. Azonban az éppen itt ládát keresgélő geokesserek által egyszerűen csak "Mályvádi boszorkányerdőként" emlegetett misztikus hangulatú, sűrű erdőben ez a mesebeli fordulat egy csapásra érthetővé válik, ugyanis pár lépés után már nagyjából azt sem tudom, honnan is jöttem, és jóformán azt sem, hogy merre is kellene továbbhaladnom, hogy visszataláljak túratársaimhoz.
"Mindenfelé hatalmas, göcsörtös fatörzsek meredeznek, körülöttük elszáradt, leszakadt ágak, gyökerestől kifordult, rég elhalt évszázados tölgyek hevernek."
Valahogyan így nézhetett ki egykoron, évszázadokkal ezelőtt egy igazi, hamisítatlan, mesebeli rengeteg, ha pár száz évig nem nyúlt hozzá az ember. A hatalmas tölgyfák közt, egy kissé félreeső helyen kettétörve, csonkán meredezik az 1989-ben felállított, szépen faragott kopjafa egy aprócska tájékoztató táblával, melynek szövege szerint: „Ebben az erdőben létesült hazánk ezredik természetvédelmi területe 1989-ben, az első természetvédelmi területünk, a Debreceni Nagyerdő védetté nyilvánításának 50. évfordulóján.”
Valahogyan így nézhetett ki egykoron, évszázadokkal ezelőtt egy igazi, hamisítatlan, mesebeli rengeteg, ha pár száz évig nem nyúlt hozzá az ember. A hatalmas tölgyfák közt, egy kissé félreeső helyen kettétörve, csonkán meredezik az 1989-ben felállított, szépen faragott kopjafa egy aprócska tájékoztató táblával, melynek szövege szerint: „Ebben az erdőben létesült hazánk ezredik természetvédelmi területe 1989-ben, az első természetvédelmi területünk, a Debreceni Nagyerdő védetté nyilvánításának 50. évfordulóján.”
A Fekete-Körös gátjáról a Bihari-hegyekig száll a tekintet
Miután kinézelődtük magunkat, egy rövid, de annál látványosabb kitérővel indultunk vissza a dénesmajori műút mellett várakozó autónkhoz. Az őstölgyestől alig kőhajításnyira kanyarog az ország egyik legszabályozatlanabb folyója, a Mályvádi-erdőt északról több kilométer hosszan határoló Fekete-Körös, amely ezen a szakaszon Dénesmajor felé a Romániával közös államhatárt is jelenti egyben.
Bár a Mályvádi-őserdő hangulata lenyűgöző volt, mégis a Fekete-Körös gátján megtett nagyjából másfél kilométer volt a túra legszebb, legemlékezetesebb szakasza. A több emeletnyi magasságban megépített gát koronáján futó széles szekérúton lépdelve folyamatosan pazar kilátás nyílt a szeszélyesen kanyargó folyó ligetes erdők által kísért, romantikus hangulatú völgyére, és a távolban, a határon túl rekedt falvak templomtornyai fölé magasodó, komoran kéklő Bihari-hegyekre.
Forrás: turistamagazin.hu | Fotók: KONFÁR TIBOR
2022.04.28.
