hu-ro-en

Visszakerül a helyére a Gyula legrégibb épületét védelmező szobor

2014.09.25.
A gyulai önkormányzat 1,5 milliót fordított a „Máriás” ház szobrára örökségvédelmi támogatásra elkülönített keretéből.

Idén decemberben helyére kerülhet a „Máriás” ház Mária-szobra. A gyulai önkormányzat örökségvédelmi támogatásra fordítható keretéből 1,5 millió forintot csoportosított át a szobor időjárásálló másolatának elkészítésére és visszahelyezésére.

 

– Gyula legrégibb lakóházát a gyulai német nemzetiségi önkormányzat kezdeményezésére három évvel ezelőtt vásárolta meg a gyulai önkormányzat. A célunk az volt, hogy megmentsük az épületet, és tájházzá, illetve turisztikai központtá alakítsuk át – idézte fel az előzményeket Mittag Mónika, Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke szerdán, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

 

 

marias-haz-gyula-01.jpg

 

 

Mint ismert, a város 15 millió forintért vásárolta meg az 1700-as évek végén épült házat. A teljes felújításra eddig nem sikerült pályázati forrást szerezni, állagmegóvási munkálatokat azonban végeztek az épületen. Egy német alapítvány, a Hermann Niermann Stiftung korábban 6,5 millió forinttal támogatta a melléképület és az utcafront felújítását, míg a gyulai települési, illetve német nemzetiségi önkormányzat idén tavasszal 470 ezer forinttal járult hozzá a Jókai utcai homlokzat rendbetételéhez.

 

Lapunknak Megyeri Sándor, a gyulai polgármesteri hivatal mérnöki osztályának vezetője elmondta: az országos műemlékvédelem alatt álló épület teljes felújítása és látogatóközponttá alakítása az előzetes becslések alapján több mint százmillió forintba kerülhet, ezért a város továbbra is pályázati forrást keres a beruházáshoz.

 

 

marias-haz-gyula-02.jpg

 

 

A szakembertől megtudtuk, az eredeti szobor az évtizedek alatt annyira megrongálódott, hogy nem lehet megalkotni a pontos mását. Szőke Sándor szobrászművész gipszmintát vett az alkotásról, ez alapján készül el homokkőből a másolat. A tervek szerint az eredeti Mária-szobrot a felújított „Máriás” házban állítják majd ki.

 

 

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu