Idén is visszatér a tereprali a Viharsarokba: a IV. Gyulai Várfürdő Kupát június 5-7-én bonyolítják a térségben, a verseny útvonala az előző évhez hasonlóan Gyula mellett Dobozt, Kötegyánt, Sarkadot, Sarkadkeresztúrt és Tarhost is érinti.

Az összecsapással kapcsolatban a legfontosabb fejlemény, hogy minősítés tekintetében szintet lépett: az előző év sikeres sportszakmai lebonyolítása, valamint a versenyzők részéről a szervezésre, a pályák minőségére, a promócióra és a hangulatra kapott kedvező visszajelzések után a futam a magyar bajnokság mellett immáron a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által kiírt Közép-Európai Zóna Trófea versenysorozat értékelésébe is beletartozik.

Köszönhetően az előrelépésnek, a szervezők reményei szerint idén a szokásosnál több külföldi résztvevő érkezik majd a versenyre. Tavaly a hazai mezőny mellett cseh, szlovák, lengyel és spanyol versenyzők álltak rajthoz, míg most az előkészületek során már francia, belga, kazahsztáni és olasz egységek is érdeklődtek az esemény felől.