hu-ro-en

WI-FI elérési pontok a Kossuth téren

2014.01.15.

 

wifi2.jpg

 

Az országban negyedikként Gyulán, a Kossuth téren is bekapcsolta az Invitel az ingyenes WI-FI szolgáltatását. Az Invitel_Szabadon névre hallgató hálózattal szeretne a cég hozzájárulni ahhoz, hogy a gyönyörűen felújított Kossuth téri park igazi közösségi élettérré alakuljon városunkban.

Az ingyenes, vezeték nélküli internet-szolgáltatást jelképesen a 100 éves (Reinhardt) cukrászdában adta át Jeszenszky Zsolt regionális vezető dr. Görgényi Ernő polgármesternek.

- Önkormányzatunknak az a feladata, hogy az élet valamennyi területén jobbá tegyük a lakosság és a városunkba érkező turisták életét, Gyula szebb és élhetőbb legyen. A Kossuth tér fontos közösségi tér és a két gimnázium tanulói is előszeretettel találkoznak itt. A diákok, a Kossuth téren áthaladók és a turisták javát is szolgálja az új szolgáltatás. Az ingyenes hálózat kiépítését az Invitel kezdeményezte, majd a Mérnöki Osztály folytatta le a kivitelezésre vonatkozó tárgyalásokat. Városunk és az Invitel kapcsolata nagyon sokrétű, hiszen a lakossági szolgáltatásokon felül számos önkormányzati intézménynek is a vállalat a telekommunikációs szolgáltatója – mondta dr. Görgényi Ernő hozzátéve, hogy Békés megyében elsőként Gyulán érhető el ingyen WI-FI.

- A Kossuth téri ingyenes vezeték nélküli hálózattal egyrészt szeretnénk kényelmesebbé tenni az ide látogatók pihenését, másrészt bízunk abban, hogy szolgáltatásunk hamarosan állandó részévé válik a gyulaiak mindennapjainak – mondta az átadás kapcsán Jeszenszky Zsolt.

Az ingyenes köztéri Wi-Fit a tavalyi évben három Inviteles városban – Gödöllőn, Veszprémben és Cegléden – kapcsolta be a szolgáltató. Az első tapasztalatok rendkívül kedvezőek voltak: a helyiek hamar megkedvelték és használatba vették a vezeték nélküli internetet. A téli időszakban napi rendszerességgel városonként átlagosan 100-150 felhasználó kapcsolódik a hálózatra, és ez a szám tavasszal, illetve nyáron várhatóan megsokszorozódik. Tehát mától Gyulán a szökőkutaknál és a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium előtti közösségi téren ingyen internetezhetnek a megfelelő készülékkel rendelkező felhasználók, az elérési pontokat a padokba gravírozott WI-FI felirat jelzi.

 

Forrás: www.gyulaihirlap.hu