hu-ro-en

XIV. Országos TDM Konferencia Gyulán

2015.11.20.
A Magyar TDM Szövetség kiemelt figyelmet fordít a napokban megjelent TDM pályázatra való felkészülésre a 2015. december 3-4. között Gyulán megrendezésre kerülő XIV. Országos TDM Konferencián.

A közvetlen szakmai párbeszédet lehetővé tevő találkozó első napján a rendszerszintű együttműködéseket erősítendő a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. vezető képviselői adnak tájékoztatást a résztvevőknek a TDM szervezeteket érintő aktualitásokról, ez utóbbival a Magyar Szállodaszövetség, a Magyar Fürdőszövetség és a TDM Szövetség közös pódiumbeszélgetésen vitatják meg a rendszerszintű kapcsolódási pontokat.



Az eredményes TDM pályázati felkészülés jegyében csütörtök délután pályázati workshop-ra kerül sor, ahol a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselőitől a Szövetség által előzetesen összegyűjtött és a helyszínen feltett kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők. Az előzetes tájékozódást segítendő a helyszínen bemutatott pályázati feltételeken túl a Szövetség saját támogató szerepét is ismerteti.

 

gyulai-var-02.jpg

 


A pénteki nap teljes egészében a pályázatról szól majd, a hallgatóság tematikus blokkokban, meghívott ismert szakemberek tolmácsolásában kaphat iránymutatást a pályázatban támogatott tevékenységek hatékony megtervezéséhez. Ennek megfelelően a nap a marketing, képzés, termékfejlesztés és monitoring témakörök jegyében telik majd.



A konferencián lehetőség nyílik továbbá Gyula város turisztikai sikereinek és a székelyföldi TDM rendszerfejlesztés aktuális eredményeinek a mélyére látni, ezen felül a Magyar TDM Szövetség a 2015. évre visszatekintve ismerteti a jövőbeli fejlesztési elképzeléseket.



A Magyar TDM Szövetség a hagyományoknak megfelelően a rendezvény 0. napján, 2015. december 2-án 17 órakor tartja évzáró Közgyűlését.


A konferenciára a Szövetség honlapján keresztül elérhető felületen lehet majd 2015. november 20-tól regisztrálni, ami kedvezményes szállásfoglalási lehetőséget is biztosít a résztvevők számára.

 

 

Regisztráció a programokra november 28-ig, szombatig lehetséges!

A rendezvény programja ITT tölthető le.