hu-ro-en

Zárt kapussá váltak a megyei szállások

2020.11.17.

Csak néhány szálloda és apartman tart nyitva Békés megyében. Az előírások szerint a szálláshelyek kizárólag üzleti vendégeket fogadhatnak, akik ugyan érkeznek, de a korábbinál kisebb számban. Több szálláshelyen karbantartásokat végeznek.

 

Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője kérdésünkre elmondta, egy kivételével minden gyulai szálloda bezárt. Üzleti vendégeket fogad a Komló Hotel, és a panziók közül a Romantika Panzió.

 

– Az éttermek kötelezően bezártak. A kiszállítást vállaló vendéglátóhelyek adatbázisát gyűjtjük, és a város hivatalos turisztikai portálján tájékoztatjuk az érdeklődőket – fogalmazott a szakember, aki kérdésünkre kiemelte, az egyéb szálláshelyek közül vannak olyan apartmantulajdonosok, akik fontolgatják az albérleti konstrukciót egy-három hónapos időintervallumokban. Hozzátette, általánosítani nem lehet, de többektől hallottak ilyen jellegű ötletelést.

 

A szállodákkal kapcsolatban szólt arról is, hogy a Corso Boutique Hotel beütemezett egy néhány napos karbantartást, illetve a kényszerbezárás hatására valószínűleg a többiek is elvégzik a második féléves karbantartásokat. Tervezett és ütemezett fejlesztésről csak az Elizabeth Hotel esetében van információjuk.

 

hir-zart-kapussa-.jpg

 

Gyulán 263 egyéb és magánszálláshely nyert fejlesztésre támogatást a Kisfaludy-pályázati konstrukcióban. Közülük legtöbben ebben az időszakban végzik a kivitelezési munkálatokat. A kft. folyamatosan figyeli az eseményeket, gyűjtik az újonnan hozott jogszabályokat, az információkat, és tájékoztatják az érintett helyi turisztikai szolgáltatókat, valamint a reagálnak a sajtómegkeresésekre.

 

A gyulai Romantika Panzió azon kevés szálláshelyek egyike, amely még üzemel a fürdővárosban. Sándor Hajnalka a panzió, illetve több szálláshely vezetője hírportálunknak elmondta, nem azért tartanak nyitva, mert megéri, hanem azért, mert mindenképpen megtartják munkavállalóikat, és így feladatuk is van.

 

– Az előírásoknak megfelelően csak üzleti vendégeink lehetnek. Visszatérő területi képviselők, néhány vizes szakmában dolgozó szakember keres fel most bennünket, általában egyikük sem marad három-négy napnál többet – fogalmazott Sándor Hajnalka, aki kiemelte, természetesen minden biztonsági, egészségügyi előírást betartanak.

 

A gyulai Lilien Deluxe és Happy Moments Aparmanok tulajdonosa, Varga-Góz Andrea hírportálunknak elmondta, folyamatosan várják üzleti úton járó vendégeiket.

 

– Apartmanjaink teljesen elkülönülnek egymástól, minden vendég külön ajtón megy be, nem érintkezik másokkal. Folyamatosan a Covid-kézikönyvnek megfelelően történik az apartmanok takarítása és fertőtlenítése – tette hozzá.

 

Kiss József, a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület elnöke kérdésünkre megerősítette, alig néhány szálláshely tart nyitva, a legtöbb magánszálláshelyen tervezett felújításokat kezdtek, sokan a Kisfaludy-konstrukció segítségével. A szakember kiemelte, érezhetően megcsappantak az üzleti utazások is, az érkezők számára elegendőek a nyitva tartó szállások.

 

Komoróczki Aliz elmondta, a szálláshelyek, vendéglátóhelyek nyilatkozatai alapján, amennyiben üzleti szempontból megéri kinyitni december végén, megtennék. De jelenleg senki nem optimista. Legtöbben úgy vélik, hogy a járvány nem cseng le december közepéig, és így tavaszig ezzel az átmeneti üzemszünettel kell számolniuk.

 

Forrás: beol.hu

2020.11.17.