hu-ro-en

Két keréken Gyulán és környékén

Vendégeink kerékpáros útvonalakon szívesen járják be Gyulát és környékét. Számos kerékpárút szeli át városunkat, de még mindig nagy az igény a további fejlesztésekre.

A Nagyváradi úton korábban nem volt kiépített kerékpárút, azonban erről az útról közelíthető meg több városrész a városközpont irányából, a Városerdő üdülőterület, Sarkad, valamint ezen keresztül bejárható a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. által már évek óta ajánlott Körös-Körút kerékpáros túraútvonal, továbbá a hagyományteremtő szándékkal, első ízben 2022. június 4-én megszervezett Háromváros Kerékpártúra útvonala is érinti. A fejlesztés hozzájárul a jelentős kerékpáros forgalom és a nagyarányú gépjárműforgalom elkülönítéséhez ezen az útszakaszon, biztonságossá téve a helyiek közlekedését, valamint az egyénileg megtehető és a szervezetten zajló kerékpártúrákat.

A fejlesztés egy pályázat keretében valósult meg, melynek részletei az alábbiak:

Kedvezményezett neve: Gyula Város Önkormányzata
Projekt címe: Gyula város komplex turisztikai fejlesztése
Szerződött támogatás összege: 1 099 998 539 Ft
Támogatás mértéke (%-ban): 100%
Projekt tervezett befejezési dátuma: 2023. december 30.
Projekt azonosítószáma: TOP-1.2.1-16-BS1-2020-00012
Pályázat benyújtásának ideje: 2020. december 14.
Támogatási szerződés hatálybalépése: 2021. június 1.

A projekt célja Gyula Város Önkormányzata turisztikai kínálatának fejlesztése a térség természeti adottságaira épülő kulturális és aktív turisztikai kínálatok érdekében.
A projekt keretében egyrészt a kerékpárút hálózat egyik hiányzó eleme, a Nagyváradi úti kerékpárút kiépítése történt meg. A kulturális turizmuson belül pedig a Ladics-ház, valamint a Százéves Cukrászda fejlesztése valósult meg.
Cél az érintett két védett ingatlan felújítása, illetve olyan turisztikai élményelemek létrehozása volt, ami minden Gyulára látogató vendég számára megkerülhetetlen turisztikai célpontot jelent.

A nagyváradi úti kerékpárút csatlakozik a már kiépített kerékpárútvonalakhoz, így a belvárosból indulva biztonságosan elérhető kerékpárral is.

Néhány túraajánló, ízelítőként a tavaszi bringások részére, ahol a könnyebb távokat keresők és a kihívást kedvelők is megtalálják számításaikat:

1. „Körösök randevúja” - Szanazugi kerékpártúra

Útvonal: a Sarkadi út – Csókos úti kereszteződés, ahonnan az Erkel-tó mellett haladva elérünk a Dobozi úti kerékpárúthoz, melyen tekerve eljutunk Szanazugig, a Fekete- és a Fehér-Körösök összefolyásáig.

Békés megye legrégebben lakott helyei közé tartozó Szanazug Doboz igazgatási területén fekszik. A szóban forgó területen – a feljegyzésekben már 1075-ben említett Dobozon és vidékén – szkíta, számos avar és korai honfoglalás-kori magyar leleteket találtak, többek között település- és templommaradványokat is. A Szanna nevű falu a Fekete- és Fehér-Körös mai összefolyása környékén lehetett abban az időben, amikor a folyók még Békés alatt egyesültek. A Körösök szabályzásában jeleskedő Bodoky Károly gyulai vízmérnök tervei szerint az 1855-57 között Gyula-Szanazug-Békés nyomvonalon ásott körülbelül 20 km hosszú meder az érintett településeken nagymértékben csökkentette az árvíz veszélyét. A lefűződött holtágak nagy kiterjedésű vidéke igen változatos üdülőtájjá alakult, a horgászatot és a vízitúrákat kedvelők paradicsoma lett. Kedvelt kiránduló- és fürdőhely: mindkét parton szabad strandon lehet fürdeni, ahol a víz tiszta és sekély. A fürdőzés mellett vízibiciklizni, kajakozni, kenuzni, csónakázni, sétahajózni is lehet, vagy komppal közlekedni a két part között.

Túra hossza: 16 km

2. Háromváros kerékpáros körtúra

Útvonal: Szanazugtól az 1856-1858 között ásott Kettős-Körös töltése mentén folytatjuk utunkat Békés-Dánfokig. Dánfoki pihenőt követően Békéscsaba belvárosáig tekerünk, ahol érdemes egy hosszabb pihenőre megállni. Beiktatható a Munkácsy Múzeum megtekintése. Utunkat folytatjuk a csodálatos árnyas fák között kanyargó Élővíz-csatorna mentén haladva a Veszely Csárdáig, ahonnan a 44-es út főút melletti kerékpárúton érkezünk meg Gyulára belvárosába.

Túra hossza: kb. 50 km.

3. Szana-Doboz-Gyula kerékpáros körtúra

Útvonal: Szanazugtól azonban másik irányt is választhatunk. A Kettős-Körös hídján áthaladva Dobozra, a megye legrégebbi településére érkezünk. Nevét a 11. században elsőként említi okirat. A település gazdag múltja és a Dobozon kanyargó Fekete-Körös régi folyómedre számos történetről árulkodik. Szervezett és idegenvezetővel kísért túraként élménydús aktív és kulturális program. A Kastélypark, a római katolikus Szent Kereszt kápolna és a Wenckheim-család kriptája kihagyhatatlan programpontok. Dobozról érdemes a Kettős-Körös ezen oldalán a Szanazugi üdülőhelyig tekerni. Itt dönthetünk úgy, hogy komppal kelünk át a Kettős-Körösön, majd Szanazug gyulai oldalától a Dobozi úti kerékpárúton érkezünk vissza Gyulára.

Túra hossza: kb. 30 km.

4. Irány Városerdő!

Útvonal: a Sarkadi úti kerékpárút, amelyen a Fekete-Körös bal partján fekvő Városerdő üdülőterületig és az Erdészeti Erdei Iskoláig tekerhetünk, majd vissza Gyulára. A Városerdői üdülőtelepen az 1960-as évektől épült több száz nyaraló és hétvégi ház található. A Körös árterében a homokos szabadstrandon kijelölt fürdőhely üzemel. A Gyula körüli tájat a folyók formázták meg. a Körösöknek köszönhető a vidék finom vonalú szabdaltsága, a kisebb-nagyobb, különös nevű vízfolyások hálózata, de nekik köszönhetők az Alföldre zöld ujjakként benyúló erdőségek is. A nagy kiterjedésű tölgyes, kőrises erdők és kisebb füzesek, fehér nyárasok valamint a folyók összeköttetést jelentenek az erdélyi Sziget-hegység és a gyulai táj között. Az ökológiai folyosó létét, működését példázzák az itt megtalálható értékes növény- és állatfajok, a különböző erdei életközösségek.21

Túra hossza: 14 km.

5. Körös körút - kiskör

Útvonal: Városerdőtől a vadregényes Fekete-Körös bal partján Románia irányába a gáton haladva elérjük a Mályvádi erdőt. Az erdő mellett tovább haladva a gáton az Anti gátőrházhoz, majd Dénesmajorhoz érkezünk. Innen már csak 7 km-t kell megtenni a Gyulavári Kastély Látogatóközpontig. Pihenőt és kastélylátogatást követően a Fehér-Körös bal partján létesített Tűs gát bemutatóhelyet magunk mögött tudva, a Kisökörjárási parkerdő mellett a gáton tekerve megérkezünk a Fehér-Körös hídhoz, a Sarkadi útra. Innen végig kerékpárúton érkezünk vissza a belvárosba.

Túra hossza kb. 50 km.

6. Körös körút - nagykör

Útvonal: az előző pontban felvázolt Körös körút nagykörré is bővíthető, ha Szanazug irányába indulunk el a Fehér-Körös hídtól a folyó jobb partján. A Körösök összefolyásától pedig a vadregényes Fekete-Körös bal partján, a gáton tekerünk Városerdőig. Onnan pedig a kiskör útvonalán folytathatjuk a bringázást.

Túra hossza kb. 65 km.

7. „Bihari múlt, békési jelen” – Sarkadi kerékpártúra

Útvonal: indulás Gyula belvárosából Sarkadra kerékpárral – megálló a „Frissítő pontnál” és a Kónya Emlékszoba megtekintése – visszaúton megállás az Éden Tavaknál (halsütés) – Lovas Túracentrum megtekintése – hazatekerés Gyulára (opcionális kitérő: Gyula–Városerdő)

Túra hossza: 30 km.


A Gyulai Turisztikai NKft. városi és trekking túrakerékpárokkal is rendelkezik. A bérelt kerékpárokkal a vendégek kényelmesen megtekinthetik Gyula, illetve a szomszédos városok látnivalóit, a környék természeti értékeit, gyönyörű tájait. Kölcsönzés nyitvatartási időben, a Gyula, Kossuth Lajos utca 7. szám alatt található Tourinform irodában.

A visitgyula ajánlatai