Újabb fejlesztéseket terveznek az idei évre a várfürdőben - Gyulai szállások, programok, wellness - Gyula, a történelmi fürdőváros
A történelmi fürdőváros

Újabb fejlesztéseket terveznek az idei évre a várfürdőben

 

Tavaly további négy és fél százalékkal emelkedett a Gyulai Várfürdő látogatottsága, a régió egyik legkedveltebb fürdőjét több mint 630 ezren keresték fel 2018-ban. A létesítményben idén számos fejlesztés valósulhat meg, illetve kezdődhet el.

 

Érdekes változás, hogy a vendégkör összetétele elmozdult a magasabb költési hajlandósággal rendelkező, tehetősebb, értelmiségi réteg irányába – nyilatkozta hírportálunknak Kun Miklós. A Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója ennek kapcsán elmondta, a vendégeket foglalkoztatja a vár, a kastély, a kultúra, a helyi nevezetességek sora.

 

Az AquaPalota kihasználtsága 2018-ban csúcsot döntött: míg 2016 és 2017-ben 188 ezren váltottak jegyet a fedett családi élményfürdőbe, tavaly 201 ezren.


A konkrét mérlegeredmények csak később készülnek el, de Kun Miklós azt valószínűsítette, hogy adózott eredményük elérheti a 300 millió forintot. Mindez annak ellenére is sikerült, hogy 2018-ban rekordösszegű, közel 200 millió forintos tőke- és kamattörlesztést teljesítettek az AquaPalota kapcsán.

 

 

A szakember kifejtette, a romániai vendégek aránya szintén emelkedett tavaly, elérte a húsz százalékot. A várfürdőbe és Gyulára egyébként főként belföldről, Budapestről, illetve a kelet-magyarországi nagyvárosokból, Szegedről, Debrecenből, Nyíregyházáról, Miskolcról és a környező településekről érkeznek a legtöbben.

 

– Gyula erős brandnek számít, amiben a helyi összefogásnak, a többi városi cégnek, a közös marketingnek erős szerepe van – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató. Kun Miklós kitért arra, a szállásadók előrejelzései és a remények szerint az M44-es gyorsforgalmi elkészülte további tíz százalékkal több vendéget csábíthat Gyulára.

– Jelenlegi reális maximális kapacitásunk 700 ezer vendégre tehető – ecsetelte a várfürdő ügyvezető igazgatója. – A várható növekedésre pedig fel kell készülnünk.

A várfürdő erre az évre több fejlesztést is tervez, ami egyebek mellett a vendégelégedettség erősítését szolgálja.

– A látogatói igényeknek és a korszellemnek megfelelően ebben az évben koedukált öltözőket alakítunk ki – szólt egyik elképzelésükről Kun Miklós. – Például a családok esetén ez lényegesen praktikusabb, nem szerencsés, ha két külön helyre kell menniük, miközben egy közös csomaggal érkeztek; ezért fontos a beruházás.


Az ügyvezető igazgató prognózisa szerint előreláthatólag szeptemberben megkezdődhet a gyerekparadicsom átalakítása, bővítése, amihez a látványtervek már elkészültek.


– Az önerőből, illetve várhatóan hitelből elkészülő beruházás során Aquatower, élménycsúszdapark jöhet létre, ami a 8–14 éves korosztályt szolgálhatja ki. Lesz „totyogó” medence a legkisebbnek a koruknak megfelelő csúszdákkal és egyéb attrakciók is, valamit egy vízi játszótér.

 

Az üzembiztonságot és az energiatakarékosságot segítő fejlesztések ugyancsak lesznek. Tavaly megtörtént az 5. kút felújítása, aminek vizét magas hőfoka miatt fűtésre használják. Idén a legrégebbi, 1958-ban fúrt gyógyvizes kút rekonstrukciója valósulhat meg. A kompressziós rendszert szivattyússá alakítják, a lerakódott iszapot kitakarítják. Egy, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon elnyert 288 millió forintos támogatásnak köszönhetően a fürdőépületre napelem kerül, a tetőt és homlokzatot szigetelik, cserélik a gázkazánokat.

 

Fontosak a visszajelzések

A várfürdő tavaly a harmadik helyen végzett az Év fürdője szavazáson, míg éppen múlt héten adták át a fürdőnek a MagyarBrands díjat.

– Látogatóink kétharmada visszatérő vendég, s bár az Év fürdője szavazás nem reprezentatív, mégis fontos visszajelzés – ecsetelte. – Az észrevételekből és a Facebook-hozzászólásokból mindig sokat tanulunk, és beépítjük a munkánkba. Úgy érzem, számos téren sikerült előrelépnünk, amit a turisták körében végzett kutatások is alátámasztanak. Mindez azért fontos, mert az általános tendenciák szerint a vendégek nem az ár alapján választanak, a tisztaság, a kedvesség, a jó vendéglátás egyaránt lényeges.

A Gyulai Várfürdő tovább erősíti online felületeken való jelenlétét, a város turisztikai szereplőivel közösen folytatják romániai kampányukat és szolgáltatási oldalon is fejlesztéseket terveznek.

 

Forrás: www.beol.hu