Újra visszatért az élet Gyulára – Fellendült a turizmus - Gyulai szállások, programok, wellness - Gyula, a történelmi fürdőváros
A történelmi fürdőváros

Újra visszatért az élet Gyulára – Fellendült a turizmus

IMG_2177-1280x720.jpg

 

Gyula városa a világjárvány kitörését megelőző időszakban rendre a top 10 hazai turisztikai úti cél között volt megtalálható. Nincs ez másként most sem, visszatért az élet a városba. A kényszerű bezártság nem kedvezett a helyi turizmusnak, ám nem okozott jóvátehetetlen károkat. A pünkösdi hétvége óta folyamatosan növekszik a szálláshelyek telítettsége, az elkövetkezendő hétvégére már 90 százalék fölötti kihasználtságot prognosztizálnak.


Pap Mária, a gyulai Tourinform iroda vezetője, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. munkatársa elmondta: 2019-ben, a világjárvány kitörését megelőző időszakban csúcsévet könyvelhettek el a turizmus szektor szereplői. Gyulán egy évtizedes folyamat tetőzéseként volt értelmezhető a tavalyelőtti esztendő kiugróan jó eredménye. Abban az évben megközelítőleg 560 ezer vendégéjszakát regisztráltak a gyulai szállásadóknál. Ennek a háromnegyed része az úgynevezett kereskedelmi szálláshelyeken, negyed része pedig a magán-szálláshelyeken realizálódott.

 

Jellemző, hogy a fürdőváros országos összehasonlításban rendre a top 10 úticél között szerepel; a külföldi vendégforgalom aránya alig éri el a 15 százalékot. A belföldi turizmusra alapozott forgalom 2020-ban megtérült, így a szállásadóknak tavaly sem kellett teljes veszteséget elkönyvelniük, nem úgy, mint az olyan desztinációknál, ahol teljes egészében a külföldről érkező vendégekre alapoztak. Gyulán 2020-ban éves szinten mintegy 40 százalékos volt a visszaesés, ami bár fájdalmas, mert a fenntarthatósághoz, a jövedelmezőséghez ennél sokkal többre lett volna szükség, de arra elegendő volt, hogy a helyi turizmus üzletág átvészelje ezt az igen nehéz évet.

 

FB-jszemlyek1.jpg

 

Mint Pap Mária fogalmazott, a pünkösdi hétvégét követően Gyula nagyon impozáns nyitást hajtott végre, már rögtön a pünkösdi hétvégén is közel 60 százalékos volt a kapacitás-kihasználtság, ami azóta is folyamatosan növekszik. Különösen kiugró volt az a hétvége, amelyen a Körösvölgyi Sokadalom elnevezésű esemény zajlott, a rendezvények hatása mindenképpen megjelenik – tette hozzá. A gyulai Tourinform irodában ma már napi szinten 60-70 érdeklődő fordul meg, ami a korábbi időszakhoz képest mindenképpen kiugrónak tekinthető és a két évvel ezelőtti számokhoz képest is minimum megállja a helyét.

 

A Hunguest Hotel Erkel munkatársainak sincs okuk szégyenkezni, a keddi napon (július 20.) megközelítőleg 700 vendég számára nyújtottak szállást. Kovács-Lengyel Martina értékesítési vezető elmondta, május 14-én nyitották meg újra a kapukat, innentől kezdve nagy mértékben megnőtt a vendégek érdeklődése a szálloda iránt. Így a nyári hónapokban, júliusban és augusztusban már közel 90 százalékos a szálloda telítettsége. A nyári időszakban tehát már majdhogynem ki lehet tenni a megtelt táblát, mindössze néhány értékesíthető szoba maradt az elkövetkezendő időszakra, ezért fokozott figyelemmel vannak az őszre és az őszi időszakra tervezett programokra.

 

Mint mondta, szeptemberben lesz a Pálinkafesztivál, októberben pedig az őszi szünet és a Csabai Kolbászfesztivál a meghatározó. Mint mindenre, erre is hatással lehet a járványhelyzet alakulása. Kovács-Lengyel Martina azt is hozzátette, hogy a vendégeik jellemzően belföldről érkeznek, de mellettük a román vendégek is meghatározóak.

 

IMG_2181-1024x576.jpg

 

A szálláshoz mindenképpen érdemes programot, kikapcsolódási lehetőséget társítani. A gyulai Várfürdő közvetlen szomszédságában található az egyik, ha nem a legkiemeltebb turisztikai attrakció, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, ahol nemrégiben jelentették be a legfrissebb látványosság elkészültét, a Stefánia-szárny mint rendezvényhelyszín megnyitását. A közel egymilliárd forintból finanszírozott beruházás eredményeként az épület lakodalmak, konferenciák, hangversenyek, színdarabok és más rendezvények helyszíne lesz. Az elkövetkezendő hetekben, egészen augusztus 31-ig minden gyulai polgár térítésmentesen járhatja be a Stefánia-szárnyat, az ide érkező turisták pedig térítés ellenében történészi tárlatvezetésen vehetnek majd részt.

 

Fábián Tamás, az Almásy-kastély, a vár, az Erkel Ferenc Múzeum és Erkel Ferenc Emlékház, valamint a Kohán Képtár és Ladics-ház működtetésért felelős Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője kérdésünkre azt közölte, hogy a két évvel ezelőtti számokat közelíti a kiállítóhelyek látogatottsága. Hozzátette, hogy némileg megváltozott az ide érkező vendégkör összetétele, egy kicsit tudatosabbak és egy kicsit többet is költenek azok a látogatók, akik az utóbbi időszakban Gyulára érkeznek. A szabadulószobák, a gyertyafényes tárlatvezetések, tehát a kiegészítő szolgáltatások iránti érdeklődés fokozódása ezt egyértelműen igazolja – emelte ki végül.

 

Forrás: behir.hu

2021.07.22.