hu-ro-en

Kultúra

2023.01.10.
Gyulai-Vár

Gyulai Vár

A több mint 600 éves erődítmény a középkori Magyar Királyság egyetlen épen maradt gótikus síkvidéki téglavára, ami a helyben rendelkezésre álló agyag adta téglákból épült.

A 16. század második felében Gyula Eger és Szigetvár mellett az ország három legerősebb végvárának egyike volt. A vár 1566-ban került török kézre; a magyar hadtörténetben példátlanul hosszú ideig, 62 napon át tartotta a hatalmas török sereggel szemben mindössze 2000 várvédő.

Állandó és időszaki kiállítás interaktív eszközökkel

Tárlatvezetések

Garantált programok

Ajándékbolt


Almásy-kastély

Almásy-kastély Látogatóközpont

A kastély több mint egy épület. Ez az első magyarországi kastély, amelyben színjátékot tartottak már 1746-ban. Az Erkel család több generációja is adott itt zenei estet, Erkel Ferenc a kastély parkjában szerezte több operája egyes részeit. A 13 aradi vértanú közül tíz itt tette le a fegyvert. Munkácsy Mihály itt kezdett ismerkedni a festészettel.

A kiállítás több mint egy bemutató. Ez a tárlat nemcsak az épületben egykor lakott főurak hétköznapjainak, hanem a személyzet mindennapjainak izgalmas részleteit és titkait is bemutatja a 21. századi interaktív technika segítségével.

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont 2018-ban bekerült Európa 40 legjobb múzeuma közé.

Állandó interaktív kiállítás

Úton Erzsébet királynéval időszaki kiállítás

Tárlatvezetések

Múzeumi Szabadegyetem

Garantált programok

Múzeum- és Ajándékbolt

Kastély Kávézó


Múzeumi Szabadegyetem

A helytörténet, a régészet, a néprajz, a muzeológia iránt érdeklődőknek indít szabadegyetemet a gyulai Erkel Ferenc Múzeum. A közgyűjtemény a birtokában lévő izgalmas tárgyakat és felhalmozott ismereteket szeretné minél inkább közkinccsé tenni.

A múzeumok, így a gyulai közgyűjtemény sem csupán kiállításokkal várja a történelem, a múlt, a kulturális értékek szerelmeseit, hanem a muzeális intézmények másik két alapfeladatát is ellátja: feltárja, gyűjti és tudományos igénnyel feldolgozva tárja az érdeklődők elé mindazt a kincset, aminek a megőrzésére hivatott. A gyulai muzeális kiállítóhelyekre különösen igaz, hogy látogatóbarátok, az élményalapú tudásátadásra törekszenek. Ennek a törekvésnek a szakmai alapját a gyulai múzeum munkatársai teremtik meg.

A novemberben induló sorozat egyik célja, hogy a múzeumnak ez a fajta új szemlélete a köztudatba kerüljön. A másik, hogy bemutassák azt a rengeteg értéket, amelyeket a raktáraikban őriznek.

A teljes programkínálat megtekintéséhez kattints ide!

A visitgyula ajánlatai