hu-ro-en

Adventi vásár Gyula belvárosában

2018. december 09. - 2018. december 23.

Az Erkel Ferenc Művelődési Központ Gyula belvárosában, a Harruckern tér-Világóra közötti utca szakaszon rendez idén adventi vásárt. 2018. december 2-23. között a terek kivilágításával, a fák feldíszítésével, vasárnap délutánonként műsorral garantálják az ünnepi hangulatot. A programsorra a város belvárosában hagyományosan felállításra kerülő Betlehem is megújul, Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója tervei alapján.

 

A készülődés időszakában folyamatos lesz tehát a vásár, a négy adventi vasárnapon pedig az alábbi események várják a gyulaiakat és a városba érkezőket.

 

 

December 2. vasárnap

16:00 A három kismalac karácsonya (a Kacagó bábszínház előadása)

Fodor György középiskolai tanár ünnepi gondolatai

Kárikittyom együttes előadása

Erkel Ferenc Vegyeskar adventi koncertje

18:00 Ünnepi beszédet mond Görgényi Ernő polgármester, Kovács József országgyűlési képviselő, Kovács Péter katolikus esperes plébános, Calinic atya, a román ortodox püspökség képviselője, Baráth János református lelkész, Pápai Attila evangélikus lelkész, Balogh Barnabás baptista lelkész

Gyertyagyújtás

Séta a Kossuth térre

Ünnepi gyertyagyújtás a szökőkútnál – közreműködik a Japán Kertbarátok köre és a Kränzlein Kórus.

Kísérő program: népművészeti vásár

Helyszín: Harruckern tér

 

December 7–9. vasárnap

XI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál Részletes program >

 

static_pa_1_7c3ff5163f7c77a95486dd9cdd9d1bc9.jpg

 

 

December 9. vasárnap

Télapóvárás a Békés Megyei Méhész Egyesület támogatásával

15:30 Mikulásváró ünnepi műsor a művészeti iskola zenetanárainak közreműködésével

Kiss László író ünnepi gondolatai

Belencéres Néptáncegyüttes adventi műsora

Télapó itt van címmel ünnepi műsor – közreműködik Balla Magdolna és a „Lila iskola” gyermekkórusa, Döge Csaba és tanítványai, Perlaki Attila

Télapó érkezése

16:45 Gyertyagyújtás

17:00 Szép hajnalcsillag, Jézus, ragyogj fel! Teljék meg szívünk tiszta fényeddel! címmel műsor az evangélikus templomban

Kísérő program: népművészeti vásár

Helyszín: Harruckern tér

 

 

December 16. vasárnap

15:30 Körös Táncegyüttes adventi műsora

Hevesi Imre ünnepi gyermek műsora

Elek Tibor irodalomtörténész ünnepi gondolatai

16:45 Gyertyagyújtás

17:00 Adventi istentisztelet és ünnepi műsor a Magvető Református Általános Iskola és Óvoda közreműködésével a református templomban.

Kísérő program: népművészeti vásár

Helyszín: Harruckern tér

 

December 23. vasárnap

15:30 Calliope Színjátszó Kör betlehemes előadása

Holló együttes adventi műsora

Dávid Péter tanár, költő ünnepi gondolatai

16:45 Gyertyagyújtás

17:00 Adventi kulturális program és ünnepi mise a katolikus templomban – közreműködnek a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium és Általános Iskola diákjai

Kísérő program: népművészeti vásár.

Helyszín: Harruckern tér

 

 

 

A visitgyula ajánlatai