HAMLETMAN - monodráma

2018. április 17.

16:00 órától


HAMLETMAN – monodráma

Neptun Brigád Produkció


Shakespeare: Hamlet színdarab előadója Baksa Imre, aki  monodrámaként adja elő a 10 szereplőre húzott Shakespeare szöveget, amit Nádasdy Ádám (és Arany János) fordított. Nagyon nagy kihívás volt számára, hogy egy érthető és átlátható produkciót készítsen. Az előadás végig megy a történeten és a főbb Hamleti problémákat érinti: titok, bűn, tett vagy nem tett, szakítás, csalódás stb.

 

 

A darabot nem ismerve is élvezetes élményt szerez a diákoknak a látottak, hiszen színes, változatos karakterek elevenednek meg, amik a könnyebb megértést szolgálják. A játék végére úgy tűnhet, hogy Hamlet fejében játszódik le minden történés, ami még erősebbé teszi hóbortosságát, magányát. A monodráma ennek ellenére sok humorral van előadva, ami a tragikomédiák világát idézik.


Az előadás közben az előadó narrációkkal egészíti ki a látottakat, amely segíti bemutatni Shakespeare írói műhelytitkát, és a világirodalom legismertebb darabjának érdekességeit. A produkció eddig a felnőtt közönségtől kezdve az egyetemista és középiskolás hallgatókig eljutott. Az előadást emiatt középiskolás diákoknak ajánljuk,  vagy azért, mert olvasták a művet, vagy azért, mert a látottak után végre elfogják olvasni.

 

Belépő:

Ingyenes

 

A visitgyula ajánlatai