hu-ro-en

Múzeumi Szabadegyetem

2022. november 02.

A helytörténet, a régészet, a néprajz, a muzeológia iránt érdeklődőknek indít szabadegyetemet a gyulai Erkel Ferenc Múzeum. A közgyűjtemény a birtokában lévő izgalmas tárgyakat és felhalmozott ismereteket szeretné minél inkább közkinccsé tenni.

- A múzeumok, így a gyulai közgyűjtemény sem csupán kiállításokkal várja a történelem, a múlt, a kulturális értékek szerelmeseit, hanem a muzeális intézmények másik két alapfeladatát is ellátja: feltárja, gyűjti és tudományos igénnyel feldolgozva tárja az érdeklődők elé mindazt a kincset, aminek a megőrzésére hivatott. A gyulai muzeális kiállítóhelyekre különösen igaz, hogy látogatóbarátok, az élményalapú tudásátadásra törekszenek. Ennek a törekvésnek a szakmai alapját a gyulai múzeum munkatársai teremtik meg.

A novemberben induló sorozat egyik célja, hogy a múzeumnak ez a fajta új szemlélete a köztudatba kerüljön. A másik, hogy bemutassák azt a rengeteg értéket, amelyeket a raktáraikban őriznek.

- Minden közgyűjteményre igaz, hogy a raktárában szereplő tárgyak száma jócskán meghaladja a bemutatásra kerülőkét. A gyulai múzeum ráadásul abban a különleges helyzetben van, hogy önálló kiállítótere nincs is; az őrzésünkben lévő műtárgyakat és dokumentumokat, szellemi javakat a szakmai kezelésükben lévő városi kiállítóhelyeken, a gyulai várban, az Almásy-kastélyban, az Erkel Ferenc Emlékházban, a Ladics-házban és a Kohán Képtárban tudják a látogatók elé vinni. Ennél is tovább szeretnének lépni, és a raktáraikat az ott található különlegességek egyszeri, alkalmankénti bemutatásával kinyitni, illetve az eddig négy fal között őrzött ismereteket történetmeséléssel továbbadni. Fontos, hogy mind a szabadegyetem eseményein, mind a tematika összeállításában interaktivitásra, a résztvevőkkel folytatott párbeszédre törekszenek. A sorozatban közreműködnek az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyein dolgozó munkatársak is.

- Céljuk az is, hogy a közvélemény számára egyértelmű legyen: Gyulán is működik olyan muzeális közgyűjtemény, ahol kiváló szakmuzeológiai munka zajlik. Ennek egyik eszköze, hogy a napokban elindítják a gyulai múzeum Facebook oldalát, a középtávú elképzelések között pedig – a múzeumot is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. más online felületek megújításával együtt – elindul majd a múzeum saját weboldala is.

A Múzeumi Szabadegyetem eseményeinek a helyszíne az Almásy-kastély Stefánia-szárnya.
A programok rendszerint szerdai napra esnek és 17.00 órakor kezdődnek. A részvétel díjtalan.


2022. november 2.
Bizánci aranytárgyak a Paradicsomból. Egy régészeti ásatás kincsei és rejtélyei
Előadó: Liska András régész

2022. november 30.
Mesélő épületek - őszi séta Gyula történeti városrészében
Kocsis János idegenvezető

2022. december 15. (csütörtök)
A karácsony ünnepe a Ladics-családban, régi karácsonyfadíszek a Ladics-házban
Horváth-Nagy Adrienn néprajzos muzeológus

2023. január 11.
Szemelvények a Gyulai Várszínház történetéből. Színdarabok, rendezők, jubileumok
Horváth-Nagy Adrienn néprajzos muzeológus

2023. január 25.
A farsangi időszak gasztro-történeti jellegzetességei. Arisztokrata és polgári étkek
Szilágyi Sándor történész

2023. február 22.
200 éves a Himnusz. “Itt az írás, olvassátok. Erkel Ferencről és koráról.”
Szappanos Gábor történész

2023. március 29.
A gyulai márciusi ifjú, Pálffy Albert és az 1848-49-es forradalmi események
Szilágyi Sándor történész

2023. április 26.
A gyulai 2. sz. honvéd gyalogezred, valamint a békéscsabai 101. császári és királyi gyalogezred története. Egy I. világháborús memoár könyvismertetője
Cseresznyés János történész

2023. május 24. (szerda) 17.00
Beszélgetés Prőhle Gergellyel, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatójával
Az Almásy-kastély kápolnájában látható Száműzöttként Madeirán című időszaki kiállítás kísérő programja.

Házigazda: Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője.

A visitgyula ajánlatai