19:00 órától
Szarvassá változott fiú
Magyar film díszbemutatója
„A Gyulai Várszínházban volt az ősbemutató, most elkészült a film
Juhász Ferenc műve alapján
A szarvassá változott fiú c. mű színpadi változatának 2003-ban Gyulán volt az ősbemutatója a Várszínpadon a Beregszászi Színház előadásában, Vidnyánszky Attila rendezésében. A Juhász Ferenc elbeszélő költeményéből készült mű főszereplői Törőcsik Mari és Trill Zsolt voltak. Ebből a színpadi változatból készült most el egy új magyar film, amelynek a díszbemutatója március 5-én este lesz a Kamarateremben. A film levetítése után találkozhatnak az alkotókkal. Jelen lesz a rendező Vidnyánszky Attila és a szereplők közül Varga József és ifj. Vidnyánszky Attila.

A díszbemutatón jelen lesznek:
Vidnyánszky Attila rendező
ifj. Vidnyánszky Attila
Varga József színészek
![]() | Juhász Ferenc csodálatos művéből, A szarvassá változott fiú című költeményből - melyet Bartók Béla zenéje ihletett ? Vidnyánszky Attla korábban nagysikerű színházi előadást rendezett, amelynek bemutatója 2003. július 2-án volt a Gyulai Várszínházban.
(Port.hu). |