
Heti két alkalommal indul a Béke sugárúti mintaboltot is érintő városnéző járat.Mintegy két éve indult a gyulai KolbászTaxi szolgáltatása, amelyet azért hoztak létre megálmodói, mert egyre nagyobb igény mutatkozott a városnéző séták során a gyulai húsbolt érintésére. Gila Éva marketing menedzserrel arról beszélgettünk, mennyire érzik sikeresnek a nem mindennapi kisvonat eddigi működését.
Ahogy azt Gila Éva lapunknak elmondta, nem számítottak arra, hogy a járat ennyire sikeres lesz.

A gyulai húsboltot érintő túra végül a gyulai Tourinform garantált programjai közé került, amelyek között információink szerint az egyik legsikeresebb lett az évek során.