hu-ro-en

Évszázados tradíciók bűbájos környezetben

2017.05.26.

A 2017-es év nyáridőn megvalósuló programjait lejegyző kulturális szervezőknek elsősorban az évszázados tradíciók, hagyományok diktálnak. A Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély az 1700-as évek elejétől fogva a térség meghatározó gazdasági bástyája volt.

 

 

 

Az itt élt családok sokat tettek azért, hogy felvirágoztassák a vidéket. A nemesi famíliák kiemelkedő egyéniségei a mindennapi életet formáló megfontolásokon túl számos olyan kulturális esemény születésénél is bábáskodtak, melyek napjainkban és az elkövetkező évszázadokban is iránymutatóak lesznek.

 

A több évszázados hagyományok iránti sziklaszilárd elkötelezettség hozza tehát a törekvést, ami arra irányul, hogy az egyre nagyobb számban érkező turisták és természetesen az értékeikre mégoly büszke gyulaiak, Békés megyeiek maradandó élményekkel gazdagodjanak. Ezen törekvés fő letéteményese a Kastély Zenei Napok, melynek az unikális környezet, a park ad bűbájos keretet.

 

 

 

Június 2-án (péntek) 17 órai kezdettel az Oscar-díjat nyert Mindenki című kisfilmben szereplő Bakáts téri Ének-zenei Általános Iskola gyermekkórusa ad koncertet.

 

 

kastely-zenei-napok-2017-almasy-02.jpg

 

 

A fővárosi, IX. kerületi iskolában hat évtizede működik ének-zene tagozat és ezzel egyidejűleg énekkar is. A jelenlegi kórusokat Molnár Mónika vezeti. A SoulAir kamarakórus  2010 szeptemberében alakult a legtehetségesebb diákokból. A repertoár a gregorián, reneszánsz, barokk, klasszikus és XX. századi kórusművek mellett, a mai minőségi könnyűzene darabjait is felöleli. Rendszeresen fellépnek iskolai, kerületi és fővárosi rendezvényeken, és ahogyan az oktatási intézmény igazgató-helyettese fogalmazott: nagy örömükre az eltelt években volt alkalmuk Erdélyben, Ausztriában, Franciaországban és Németországban is fellépni. Aranyásné Holti Orsolya hozzátette: büszkék vagyunk rá, hogy Deák Kristóf Mindenki című Oscar díjas rövidfilmjében a főszereplő kórus, a mi iskolánk kórusa.

 

 

 

Június 3-án (szombat) 11 órakor Baracsi István zenés gyermekműsora kezdődik, 19 órától a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara ad koncertet.

 

 

kastely-zenei-napok-2017-almasy-03.jpg

 


A katonazenekarról elmondható, hogy sokat próbált formációról van szó, számos fesztiválon léptek már fel itthon és külföldön egyaránt. Vendégként szerepeltek Svédországban, Olaszországban, Németországban és Ausztriában is. Idén a nemzetközi katonai zarándoklaton képviselték Magyarországot, a franciaországi Lourdes-ban.

 

Művészi feladataik mellett kivették részüket a 2006-os tiszai és a 2013-as dunai árvízi védekezési munkálatokban is. Zenei munkásságuk elismeréséül, a hódmezővásárhelyi művészeti és kulturális életében betöltött szerepért 2013 januárjában megkapták a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat.

 

A zenekar tagjai a toborzó rendezvények elengedhetetlen résztvevői, a zenén keresztül népszerűsítik a Magyar Honvédséget és a katonai pályát.

 

 

 

Június 4-én (Pünkösdvasárnap) 11 órától a Gyulai Ifjúsági Fúvószenekar lép fel, míg 19 órai kezdettel Rálik Szilvia, valamint Berkes János és a Váci Szimfonikus Zenekar közös fellépése zárja a programsort.

 

Rálik Szilvia neves mesterek irányítása alatt formálódott, s mára Magyarország egyik legnépszerűbb szoprán énekesnőjévé vált. Karrierje fontos momentuma volt, amikor Verdi Otellójában José Cura partnereként debütált. Rendszeresen fellép külföldön, a világ szinte minden táján megismerhette már a közönség. Még 2000-ben a Simándy énekversenyen I. helyezést ért el, a következő évben pedig a Rádió énekverseny különdíjasa volt. Rendszeresen énekel Csehországban és Svájcban, de vendégszerepelt Kanadában, Amerikában, Japánban, Finnországban, Németországban, Ausztriában és Európa számos más országában.

 

 

kastely-zenei-napok-2017-almasy-04.jpg

 

 

Művészi tevékenysége számos elismerésben részesült, többek közt 2004-ben elnyerte az Év hangja címet, 2010-ben Prima-díjjal jutalmazták, 2014-ben Liszt-díjjal ismerték el, majd  ugyanabban az évben a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese címmel is kitüntették.