hu-ro-en

Idén is megszólítják a borok kedvelőit Gyulán

2018.08.13.

minden-magyarok-borai-almasy-kastely-2018-01.jpg

 

Augusztus 16-án, a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja első estéjén újra megrendezik a Minden Magyarok Borai elnevezésű borestet.

 

A „Szerémségi capriccio” helyszíne a gyulai vár lesz. A hagyományokhoz híven a borest idén is a történelmi Magyarország ma már határon túli területéről lát vendégül borászokat. Idén a Vajdaság, azon belül is a Szerémség boraival ismerkedhetnek az érdeklődők. Maurer Oszkár családja négy generáció óta foglalkozik bortermeléssel, összesen 15 hektár területet művelnek, amiből 6 hektár a Szabadka-Horgosi borvidéken található, 9 hektár pedig Szerémségben, a Tarcal hegyen.

 

minden-magyarok-borai-almasy-kastely-2018-02.jpg

 

Az est házigazdája idén is a József Attila-díjas író, Ambrus Lajos lesz. Beszterczey Attila elmondta, az asztalfoglalását előzetesen e-mailen, telefonon, illetve személyesen az Almásy-kastély ajándékboltjában jelezhetik az érdeklődők.

 

 

Forrás: www.gyulatelevizio.hu
Fotók: Gyula Televízió, Gyulakult