hu-ro-en

Jótékonysági bál a gyulai kastélyban

2024.01.10.

Jótékonysági esemény a gyulai kastélyban
Már lehet jelentkezni a Stefánia-bálra

stefi


Az Almásy-kastély egykori lakóinak hagyományait követve jótékonysági bált rendeznek az épület Stefánia-szárnyában január 20-án – tájékoztatott a kiállítóhelyet is üzemeltető Erkel Ferenc NKft. Közleményükben kiemelik: a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont és a kedvezményezett Kádas György Alapítvány által szervezett eseményt – az annak helyet adó épületrészhez hasonlóan – Wenckheim Józsefné Jankovich Stefániáról nevezték el.

Felidézik: a névadó 1870 decemberében alapította a Gyulai Nőegyletet, amely korra, nemre, vallásra való tekintet nélkül segítette a rászorulókat. Stefánia grófnő a Wenckheim családra jellemző módon úgy vélekedett, hogy a rang, a vagyon nemcsak előjogokkal, lehetőségekkel, hanem kötelességgel és szolgálattal jár.

A rendezvény kedvezményezettje az Esély Pedagógiai Központ EGYMI hátrányos helyzetű diákjait segíti majd a bevételből.

Helybeliek az est fellépői is: a nyitótáncot adó Végvár Táncegyüttes és az Erkel-ösztöndíjas Szegedi Réka Panna furulyaművész.
Az esemény fővédnöke Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere.

A Stefánia-bálra 25 ezer forintos áron kaphatók jegyek a gyulai Almásy-kastély ajándékboltjában, illetve online ide kattintva.

Pribéri és vuchini Jankovich Stefánia egy horvát származású magyar nemesi, majd főnemesi család sarjaként született. 1838-ban ő lett gróf Wenckheim József második felesége. A jótékonykodás mellett elkötelezett grófnő nevéhez fűződik a Gyulai Nőegylet megalapítása 1870-ben, amelynek első elnöke is lett. „Segíteni a szűkölködőn, vallás és társadalmi különbség nélkül” jelmondattal, többnyire a nyilvánosság tudta nélkül támogatta az elesetteket, gondoskodott a pénz és otthon nélkül maradottakról. Szívén viselte az 1849-ben Gyulára érkezett honvédtisztek sorsát is. A grófné és férje látták vendégül 1857. május 25-én a kastélyba látogató Ferenc József császárt és királyt, valamint feleségét, Erzsébet királynét. Stefánia grófné és férje idejében több művész is megfordult a kastély falai között. Egy 1839-es, a grófné kezdeményezésére a kastélyban rendezett hangversenyen Erkel Ferenc is fellépett, az eseményen a kórház számára gyűjtöttek adományokat. 1861-ben Szamossy Elek festőművész érkezett a rezidenciára, hogy a Wenckheim család arcképeit restaurálja. Itt találkozott későbbi tanítványával, az akkor még a szakmát kezdő Munkácsy Mihállyal. A később világhírűvé vált festő a gyulai kastélyban eltöltött időt pályája meghatározó időszakának nevezte. Férje halála után a grófné 1878-ig élt a kastélyban, feltehetően az ő ízlését tükrözi az épület akkor kialakított rózsaszín, zöld és lila belső színvilága. A mostohalánya, Wenckheim Stefánia Mária grófnő zsadányi és törökszentmiklósi gróf Almásy Kálmánnal kötött házasságától számítjuk a kastély „Almásy-korszakát”.


Forrás: Gyulai Hírlap