Azt hiszed, ha fürdőztél már Gyulán, ha láttad a várat, ettél hamburgert, vagy voltál a Százéves cukrászdában, akkor ismered a Békés megyei várost? Nem, nem ismered még teljesen, ahogyan én sem, viszont tudok öt olyan helyet, amely elbűvöl és meglep a fürdővárosban.
Gyulának vannak felkapott, jól ismert helyei. Hajlamosak vagyunk megszokásból is ezeket látogatni. Legutóbbi Békés megyei hazalátogatásom alatt elhatároztam, hogy mindenképpen olyan helyekre megyek el Gyulán, ahol még soha nem jártam. Azt gondoltam, hogy ilyen hely majd kevés lesz, de…
Kutakodásom meglepő eredményekre vezetett: van egy tucatnyi dolog, amit még soha nem láttam az egykori békési megyeszékhelyen, fogtam hát a családomat és a következő helyekkel leptem meg őket:
Oké, oké, ezt a múzeumot még nem is nagyon láthattam, hiszen 2016 májusában nyitott (újra). A Gyulai SZC Harruckern János Szakképző Iskolája ad helyet egy, a XIX. század hangulatát felidéző boltnak, amelyhez a gyulaiak, a környékbeliek és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum is hozzájárult. Korábban már volt egy hasonló múzeum Gyulán, de az bezárt a 2000-es évek elején, most azonban annak a tárgyait is láthatjuk az iskolában. Egyetlen terem, de valójában olyan, mintha egy évszázadot visszalépve egy fűszerkereskedésbe érkeznénk. Minden másodpercben rácsodálkoztam valamire, a régi pénztárgéptől, a házi szappanokon át, a kávéőrlőig.
Még a múzeumba beengedő tanárt is meglepte az izgalmam, s amikor elmeséltem, hogy az anyukám is boltos volt, megengedte, hogy beálljak a pénztárgép mögé.
Alig tudtam elszakadni a kis boltocskától, a falon mindig újabb és újabb reklámtáblákat fedeztem fel, s még az ajtóból is visszaléptem, hogy ismét belelapozzak a bevásárlási könyvecskébe. Hogy mi az? Látogassatok el Gyulára a Boltmúzeumba és megtudjátok ti is.
Nem tudom, hogy ki mennyire kíváncsi, de én nagyon az vagyok! Imádom megnézni, hogy bizonyos korokban hogyan éltek az emberek. Így történt, hogy már tavaly a Százéves cukrászda mellett felfedetem a Ladics-házat, de sajnos éppen zárva volt. Most azonban tudatosan mentem oda, hogy megnézzem hogyan élt egy polgári család a XX. században. Így:
Azt hiszem nincs túl sok hasonló múzeum az országban, holott a polgárság a XIX. század végén és a XX. század elején fontos része volt a társadalomnak, megbecsült tisztségviselők, értelmiségiek, akiknek életmódját bútoraik és tárgyaik szépen tükrözik.
Miután bevásároltunk a Süvegcukor kereskedésben és tiszteletünket tettük a Ladics családnál, éppen ideje volt az ebédnek. Hol máshol tennénk ezt, mint a XX. század első felében olyan híres Komló Étteremben. A rokonaim sorra emlegették, hogy már az ő szüleik is a Komlóba jártak Gyulán, ha egy jót akartak enni a 30-as években. Akárhogy kutattam az emlékeimben, sehol sem találtam rá a Komlóra. Na persze, hogy nem, mert én csak kínai áruházat láthattam a helyén – túl fiatal vagyok, szerencsére.
Most azonban 1-2 éve visszanyerte régi báját, felújították hozzáértő kezek és fantasztikus éttermet és hotelt csináltak belőle Gyula szívében. Ha hiszitek, ha nem, annyira elámultunk, hogy még fotózni is elfelejtettünk. Azért mutatok egy-két képet, hogy kedvet kapjatok ebben a szecessziós épületben egy ebédhez, ahol egyszer még a japán herceg is megszállt. (S ha ott álltok, akkor a mellette található Vodafone üzletet is nézzétek meg, mert az volt egykor a Komló étterem, a hotel épületét csak később vették meg hozzá, szintén a század elején, mert akkora nagy volt a kereslet egy jó hotelre Gyulán.)
Gyulavári kastély
Semmi mást nem tudtam Gyulaváriról, csak azt, hogy a román határnál fekszik és tulajdonképpen összenőtt Gyulával. Valahol pedig mélyen volt egy emlékem, amelyben a nagymamám a Wenckheimekről mesél és megemlíti, hogy Gyulaváriban is volt egy kastélyuk. Rávettem a családot, hogy 33 fok ide vagy oda, csak autózzunk már el Gyulaváriba. A kastély nem a legszebb kastély címet kapná nálam, de a kiállításai mindenért kárpótolnak.
Teljesen megragadott a Himnuszok szobája. Naná, hogy Erkel szobának nevezik. Körben a falakon 27 európai uniós tagállam, valamint az Unió közös himnuszának bemutatója látható. A nemzeti himnuszok keletkezésének történetét, a himnuszok szerzőinek portréját, az eredeti kottákat illetve szövegeket, valamint a himnuszok magyar nyelvű változatát is elolvashattuk, majd a himnuszokat is meghallathattuk. Őszintén bevallom, hogy nem hallgattam mindet végig, csak a kedvenceket, de így is hatalmas élmény volt. (Félve jegyzem meg, hogy a magyar táblán ott volt egy felirat: „nem működik”, sebaj, még el tudjuk énekelni – no comment!)
A himnuszok mellett Kohán mesternek is szántak egy termet, de engem most ne a festészet, hanem a nemzetiségi (magyar, román, német, szlovák, szerb, cigány) szobabelsők ragadtak magukkal. A csaknem 300 éves múltra visszatekintő kastély lakóinak életéről csupán egyetlen berendezett szalon tanúskodik. A kastélyban éppen egy gombákról szóló időszaki kiállítás volt, de mi inkább még tettünk egy kört a kertben, ahol biosört is ihat a látogató.
Csodás nyári nap volt ez Gyulán, élveztük az időutazást a XIX. századba, bevásároltunk, látogattunk, ettünk, s végül még tisztelegtünk is más népek előtt.
Köszönjük Gyula!
Ha a városban jártok, ki ne hagyjátok a felújított Almásy-kastélyban a szolgálók életét bemutató interaktív kiállítást, amelyről itt írtam, vagy a Százéves cukrászda kis mini-kiállítását és fagyiját, s ha van kedvetek, akkor irány Lőkösháza, a Bréda-kastély.
Forrás: Bagó Tünde, http://eletsoja.cafeblog.hu
Fotó: dr Szalai Krisztián
