Tovább erősödhet a gyulai turizmus

2018.01.04.

gyula-2018-kilatasok-hirek-01.jpg

 

Elfogadta a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. idei évre vonatkozó marketingtervét legutóbbi ülésén a fürdővárosi képviselő-testület. A Komoróczki Aliz ügyvezető által készített szakmai anyag számos érdekességet tartalmaz.


A fürdővárosban 2011 óta működik az úgynevezett helyi turisztikai desztináció­menedzsment-szervezet, amely összefogja az idegenforgalomban érdekelt feleket az önkormányzattól kezdve a szállodákon át az egyéb szolgáltatókig.

 

A jövőképpel kapcsolatban a szakmai anyag kiemeli, tíz év múlva Gyula nemzetközi minősítésű gyógyvízzel rendelkező fürdőjének és rendezvényeinek köszönhetően külföldön is ismert gyógy­desz­tináció lesz, ahol különleges Szigeterődje további vonzerőt gyakorol majd a kül- és belföldi turisták számára. Mindez hozzájárul a lakosság életszínvonalának növeléséhez és ahhoz, hogy a képzett szakemberek megtalálják a helyüket.

 

Az utóbbi hét évben a vendégéjszakaszám folyamatosan emelkedett a városban, és a legnépszerűbb települések listáján elért előkelő helyezések is egyértelműen mutatják, hogy a város pozíciója folyamatosan erősödik. Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján 2017 első tíz hónapjában Gyula összes szálláshelyén tíz százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma. A látogatók elsősorban a Várfürdő és az AquaPalota szolgáltatásait veszik igénybe, valamint a várat és az Almásy-kastély Látogatóközpontot keresik fel, amely attrakciók egész évben várják a vendégeket.

 

Toronykilato-almasy-kastely-dijak-01.jpg

 

A nagy múltra visszatekintő Gyulai Várszínház is sokakat vonz, ahogy tavasztól őszig a további gasztronómiai és kulturális fesztiválok is tömegeket csábítanak a fürdővárosba. Közkedveltek a város fagylaltozói és cukrászdái is; ezeken túl pedig Gyula különleges miliője, természeti és épített környezete, valamint a helyiek vendégszeretete is hozzájárul a pozitív tendenciákhoz.

 

A szakmai anyag részletesen ismerteti a célcsoportokat és -piacokat. Mások mellett a gyógyulni vágyók, a fürdőkultúrára nyitott, egészségtudatos rétegek, a fiatal párok, baráti társaságok, a családok egyaránt szerepelnek a vendégkör tagjai között. A marketingterv részletesen ismerteti a tavalyi főszezonban végzett kutatás eredményeit is. A felmérésből kiderül, hogy a legtöbben párban, családdal vagy baráti társasággal érkeznek Gyulára. Fő céljuk a strandolás és a pihenés, valamint a városlátogatás.

 

2018-ban a városban mintegy harminc különböző rendezvény várja az érdeklődőket: egészen január elejétől december 31-ig lesznek események. Ezen felül segítik a látogatók kikapcsolódását, tájékozódását a hét minden napjára szervezett garantált programok és az információs irodák.

 

2018-ban a marketingkampányok és -aktivitások elsősorban belföldre, Romániára, Szerbiára, Csehországra és Oroszországra összpontosítanak. A tervezés és a lebonyolítás során kiemelt helyet kap a célcsoport-specifikus kommunikációs csatornák kiválasztása és alkalmazása, a hazai és nemzetközi trendek követése az online marketingben, a rendezvények, fesztiválok, konferenciák egységes arculatú folyamatos népszerűsítése, újabb nemzetközi piacok megcélzása, egyelőre kisebb lépésekkel.


 

gyula-logo-png-01.png

 

Forrás: www.beol.hu

 

 

A visitgyula ajánlatai