hu-ro-en

Az ország legnagyobb adventi koszorúja?

2016.11.26.

Ünnepi díszbe öltözik Gyula – 2.

 

IMG_3974.jpeg

 

Valamikor 2008 tavaszán egy maroknyi lelkes gyulai elhatározta, hogy egyesületet alapít, hiszen volt egy közös álmuk: 3–4 hektáros japánkertet szerettek volna létrehozni a városban. A kert ugyan nem jött még össze, de így is sikerült egy olyan akciót kitalálniuk, amivel egyrészt évről-évre meglepik a helyieket és az ide érkező vendégeket, másrészt még az országos hírekbe is képesek bekerülni vele: a város egyik körforgalmát 2011 óta minden karácsony előtt adventi koszorúvá alakítják.

 

IMG_3995.jpeg

 

Az egyesület elnöke dr. Bartóki László, a csapatban akad kertészeti szakember, orvos, tanár, vállalkozó, műtősnő, masszőr és még sokan mások is. A tagság valamivel több, mint 30 főt számlál, és ahogyan minden évben, úgy idén is majd mindenki kivette a részét a munkából, hogy elkészülhessen a hatalmas koszorú.

 

IMG_3963.jpeg

 

Ezúttal ajándékdobozokkal díszítették a koszorút. A fenyőágakat, ahogy eddig mindig, egyesületük egyik tagja, Varga Ferenc ajánlotta fel. A jelenleg több mint harminc tagot számláló szervezet két év múlva ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, aminek alkalmából szeretnének nemzetközi bonszaikiállítást hozni Gyulára.

 

IMG_4040.jpeg


Fotók: Tóth Ivett

A visitgyula ajánlatai