hu-ro-en

Izzadd magad szépre!

2017.12.19.

Szaunák és szeánszok a Várfürdőben

 

Vajon mi lenne a helyes válasz, ha feltennénk a kérdést, mi a leghatásosabb organikus bőrápoló, a legjobb vegyszermentes méregtelenítő szer, egyben kemikáliák felhasználása nélkül készülő keringéserősítő gyógyszer és tudatmódosító szerek nélküli stresszoldó? Nyilván a szaunázásról van szó, aminél – főleg így télvíz idején – kevés egészségesebb és ellazítóbb időtöltés akad.

 

IMG_2462_k.jpg

 

Szerencsére ma már korántsem állunk olyan tudatlanul a wellness e formájához, mint néhány évvel ezelőtt, kezdjük megismerni a szaunázás mikéntjét és hogyanját. Persze könnyű a finneknek, akik gyakorlatilag beleszületnek ebbe a kultúrába – akár szó szerint is, hiszen nem ritkán szülőszobaként is funkcionál náluk a majd minden háztartásban megtalálható szauna.

 

IMG_2580_k.jpg

 

A szabályokat a szaunázás esetében nem csak hogy érdemes betartani, de ha nem így teszünk – amellett, hogy másoknak kellemetlenséget okozunk –, a saját egészségünket is veszélyeztethetjük. Adjunk hálát tehát a szaunamestereknek, akik avatott vezetőink lesznek a Gyulai Várfürdőben, legyünk akár teljesen kezdők vagy rutinos rókák a témában. A tanács ugyanaz, mint oly sokszor: kérdezni, kérdezni, kérdezni, de azért nem árt, ha végigfutunk az alapokon.

 

IMG_2676_k.jpg

 

A Várfürdőben hat szauna és egy gőzkabin várja a vendégeket, ezek mellett két különböző hőfokú infraszauna is üzemel az épületben. A világos kabinban 45°C, a sötét kabinban pedig 55°C a hőmérséklet, ami könnyen elviselhető a forróságot nehezebben tűrő fürdővendégek számára is.  Az infraszaunában – cserébe az alacsonyabb hőfokért – legalább 20–25 percet szükséges eltölteni ahhoz, hogy a kellő izzadás és az ezzel járó méregtelenítő folyamat elinduljon. Hatása egyébiránt megegyezik a klasszikus finn szaunákéval, azzal a különbséggel, hogy az infrafény a szervezetet sejtszinten melegíti fel – „belülről kifelé” –, nem pedig a forró levegő kívülről befelé irányuló hatása készteti izzadásra az emberi testet.

 

IMG_2425_k.jpg

 

Finn típusú szaunából az épületben egy, a Castello Szaunaparkban három található. Mind a négy különböző hőfokra van hevítve: a parkban álló Bástya 85, a Casanova 75, a Panoráma 65°C-os, a beltéri finn szauna pedig 80°C-ra van felfűtve. A szaunákban naponta legfeljebb 3 alkalommal 12–15 percet érdemes eltölteni, ha tovább vagy több körre maradnánk, azzal már nem tudnánk fokozni a kedvező élettani hatásokat, sőt…

 

IMG_2779_k.jpg


Kezdés előtt a következő alapszabályokat tartsuk szem előtt: kerüljük a smink- és kozmetikum-használatot (a kitáguló pórusok magukba szívnák ezeket az anyagokat), vegyük le ékszereinket, ne érkezzünk se teli, se teljesen üres gyomorral (étkezés után 1,5–2 órával a legjobb), edzés és szaunázás között tartsunk minimum fél óra szünetet, töltsük fel a szervezetünket már jó másfél órával korábban folyadékkal, és soha ne menjünk szaunázni ittasan vagy másnaposan! Szaunázás előtt kötelező a zuhany használata, főleg, ha korábban klóros vizű medencében pancsoltunk, tusolás után pedig töröljük szárazra a bőrünket. A finn szaunák kizárólag törölköző használatával és papucs nélkül vehetőek igénybe, és az is fontos, hogy kerüljük a szintetikus anyagú fürdőruhák viseletét.

 

IMG_2912_k.jpg

 

Ha túl vagyunk egy meneten, a megfelelő módon hűtsük le felhevült testünket. Kezdjünk 1–2 perces lassú sétával a friss levegőn, vegyünk egy gyors tisztasági zuhanyt, majd irány a merülő medence (amibe valóban belemerülni kell, nem beleugrani)! Ez után száraz, betakart testtel pihenjünk legalább annyi ideig, mint amit a szaunában töltöttünk, így lehetővé téve vérnyomásunk és pulzusunk normalizálódását, és fogyasszunk sok folyadékot (leginkább vizet érdemes, de a 100%-os gyümölcslé is belefér).

 

IMG_2953_k.jpg

 

A szaunázás mellett a gőzkabinban is érdemes eltölteni némi időt. Itt ugyan csak 40–45 °C van, de a közel 100%-os páratartalom miatt a levegő sokkal forróbbnak érződik. A relatíve alacsony hőfok miatt testünk nem forrósodik fel, így a hűtési folyamat sem szükséges. A gőzben nem az izzadás és az ezzel járó méregtelenítés, hanem a légutakat átjáró forró vízgőz tisztító és gyógyító hatása a lényeg. Emellett a sűrű gőz a bőrre is kiváló hatással bír, nem csoda, hogy a sóval történő tisztító és mézzel végzett hidratáló program a vendégek kedvence.

 

IMG_2869_k.jpg

 

A szaunák hatását különböző, szaunamesterek által levezényelt szeánszokkal fokozhatjuk, melyekből a Gyulai Várfürdőben többfélét is kipróbálhatunk. A sörös szeánsz lényegét a felszabaduló E- és D-vitaminok hatása adja, melyeknek köszönhetően selymessé válik a bőr, a sós szeánsz során megszabadulhatunk elhalt hámsejtjeinktől és kitisztíthatjuk pórusainkat, a mézes szeánsz pedig szinte újjávarázsolja bőrünket. A Várfürdő speciális, leginkább hardcore szaunarajongóknak javallott ajánlata a Bástya-szeánsz, melynek során a szokásosnál erősebb felöntést, azaz jó adag citrusfélékből vagy mentából  származó illóolajjal, illetve sörrel kevert vizet öntenek a szaunakályhára, ami igencsak felgyorsítja a méregtelenítést.

 

IMG_2831_k.jpg

 

A szaunafelöntések rendje a Gyulai Várfürdő Castello Szaunaparkjában

MINDEN NAP: 13:00, 15:00, 17:00

 

Fotók: Tóth Ivett

A visitgyula ajánlatai