hu-ro-en

Pörgés adventtől újévig

2017.12.05.

Év végi gyulai programajánló

 

Joggal lehetünk büszkék, Gyula évek óta az egyik legnépszerűbb belföldi úti cél a karácsonyi szezonban. Érthető a lelkesedés, hiszen kortól, nemtől, családi állapottól függetlenül mindenkinek jól esik a wellness-szel tarkított kikapcsolódás a hideg és sötét téli napokon. Az előfoglalásokat látva, úgy fest, idén sem lesz ez másként, szóval, ha valaki gyulán töltené a karácsonyi szünetet, de még nincs lefoglalva a szobája, érdemes igyekeznie, és gyorsan körülnéznie szállásfoglalási oldalunkon!

 

IMG_3691.jpg

 

A helyi szállásadók és szolgáltatók mindent megtesznek azért, hogy tartalmas és szórakoztató programokkal kedveskedjenek a vendégeknek. Idén ráadásul bővült a programkínálat, egyik leglátogatottabb attrakciónk, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont is beszállt a helyszínek közé. A kastély parkjában advent első hétvégéjétől egészen karácsonyig minden pénteken és szombaton sült gesztenyés, forralt boros vásár várja a látogatókat.

 

IMG_3617.jpg

 

A kastély adventi programkínálatában – mely a bábszínházi előadásoktól kezdve, a karácsonyfa díszítő versenyen, az Erkel Ferenc Vegyeskar koncertjén, a zenés karácsonyi gyermekműsoron át, egészen a Gyulai Ifjúsági Fúvószenekar koncertjéig terjed – mindenki találhat magának megfelelőt. Az egyes események pontos időpontjai ITT olvashatóak.

 

IMG_3533.jpg

 

A Várfürdő az ünnepi szezonban is heti két éjszakai wellness-szel és szauna szeánszokka várja a fürdőzés szerelmeseit. Ez utóbbin mézes felöntést is ki lehet próbálni, viszont van egy programunk – a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál – ahol az édes nyalánkság nem pusztán kellék, hanem egyenesen főszereplő lesz.

 

IMG_3511.jpg

 

Nincs karácsony hangverseny nélkül, melyekből idén Gyulán szép számmal akad: metál a Cultur Cafe Clubban, komolyzene a Városházán, jazz és népzene a Várszínházban. Az országszerte egyre nagyobb sikerrel koncertező Synema, pedig közvetlenül karácsony után, hazai pályán mutatja be új albumát.

 

IMG_3409.jpg

 

Szilveszterkor szokás szerint nagy nyüzsgés várható, köszönhetően a számtalan szállodai bulinak, de aki nem szereti helyhez kötni magát, annak sem kell aggódnia, hiszen a városban 2017-ben két helyszínen rendeznek utcabált. További érdekességekért érdemes végigböngészni programnaptárunkat, ha pedig szeretteit lepné meg némi gyulai élménnyel, válasszon ajándékutalványaink közül, melyekkel akár egy 2 éjszakára és 2 főre szóló gyulai hétvégét is nyerhet!

 

Fotók: Tóth Ivett

A visitgyula ajánlatai