hu-ro-en

Jojo Mayer | NERVE

2017.07.24.

XXVI. Gyulai Vár Jazz Fesztivál

 

A „ki a legjobb gitáros/billentyűs/dobos/stb.” kérdés a klasszikus, örök vitatéma, főleg, ha zenészek beszélgetnek. Az 1963-as születésű Jojo Mayer biztos pont az ütősök listáján. Két évesen ült először a dobok mögé, 3 évesen már nyilvánosság előtt játszott, 18 esztendősen csatlakozott Monty Alexander zenekarához, azóta az életét stúdióban és színpadon tölti. Ütött Dizzy Gillespie-nél és Nina Simone-nál, majd a kilencvenes évek végén a jazztől az elektronika felé fordult, 1996-ban beindította legendás New York-i partysorozatát a Prohibited Beatzet, egy évvel később megalapította a NERVE-öt. Több saját technikát fejlesztett ki, és olyan tempója van, amit nehéz ép ésszel felfogni. Nem véletlen, hogy évek óta dolgozik a dobos világ meghatározó márkáival, a Sonorral, a Sabiannal és Vic Firth-szel.

 

IMG_2695.jpg

 

A Gyulai Vár Jazz Fesztivál mindig is a fúziós jazzről szólt, főleg, ha a headlinereket nézzük – az Al Di Meola, Billy Cobham, Mike Stern, Joe Zawinul, Dave Weckl, Larry Coryell névsor gyakorlatilag a műfaj krémjének felsorolása. Nos, idén szintén a fúzió volt a középpontban, de nagyon máshogy. Ez meglátszott a közönség reakcióin is, a kevésbé nyitottak közül (pedig mi másról kéne szólnia a jazznek, mint a nyitottságról?) jó néhányan menekülőre fogták, amikor szembesültek azzal, hogy (a számukra totál ismeretlen) NERVE nem épp a klasszikus értelemben vegyíti a műfajokat.

 

IMG_2670.jpg

 

Pedig érdemes lett volna maradniuk! Nem valószínű, hogy sok esélyük lenne arra máshol, hogy ódon várfalak között tech house-t és hallgassanak… Ami igaziból nem is az. Ahogyan a zenekar honlapján is áll: a NERVE elektronikus zenének hangzik, de nem az. Nem úgy szól, mint a jazz vagy a rock, pedig az. Ráadásul a számok a mai napig improvizáción alapulnak, egyes témák ugyan estéről estére felbukkannak a repertoárban, de egyszer sem ugyanúgy. Az meg, hogy mr. Mayer saját maga állt be a végén a merch-pultba, hogy CD-t áruljon (dedikáltat, mi mást), a punkot is felteszi a bevállalt műfajok listájára.

 

 

Fotók/videó: Tóth Ivett

A visitgyula ajánlatai