hu-ro-en

60 nap, 3 helyszín, 64 program

2018.06.12.

A Gyulai Nyár

 

Hosszú évek óta fut töretlen sikerrel a Gyulai Nyár – lánykori nevén Nyári Korzó – nevű programsorozat. Idén sem lesz ez másként. Június végével indul az augusztus végéig tartó parti, a Világóránál, a Harruckern téren és a Várkertben, két hónap alatt számos program kerül megrendezésre.

 

RCSD0012.JPG

 

A Világóránál az utcazene áll a középpontban, műfajilag viszont nincs megkötés. A Harruckern téren minden a mozgásról és a táncról szól: lesz majorett bemutató, hip-hop táncszínház, zumba és kangoo.

 

RCSD0015_2.JPG

 

A Várkertben, a Rondellánál lesz a legnagyobb a szórás, már ami a választékot illeti. Július 1. és 3. között a korábban már megismert Vágó János, azaz mr. Piano járja újra Gyula utcáit és tereit mozgó zongorájával, 3-án pedig egy koncertekkel és játszóházzal fűszerezett családi nappal hivatalosan is elindul az egész nyarat felölelő fesztivál. A foci vb persze megkerülhetetlen lesz idén, amivel a szervezők is számoltak: a Rondella terasznál jókora LED-fallal, szakkommentátorokkal, a szünetekre időzített beszélgetésekkel és vetélkedőkkel várják a futballrajongókat.

 

IMG_7684.jpg

 

Július 23-án, a tavalyi esemény sikerén felbuzdulva, újra Gyulai Vár Metálfesztivál, motocross bemutatóval, a Hexotol és a PreLoad (Metallica tribute) fellépésével. Július utolsó hétvégéjén természetesen Végvári Napok, ostrommal, koncertekkel, tűzijátékkal, meg mindennel, ami hozzá tartozik.

 

RCSD0013.jpg

 

Az augusztus 25-i nyárzáró partyig deszkákra lép még jó néhány zenekar, úgyhogy a nyári pörgés garantált! Természetesen minden részlet megtalálható a visitgyula.com programnaptárjában.

 

Fotók: Rusznyák Csaba Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum NKft. és Tóth Ivett

A visitgyula ajánlatai